Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
16°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
16°C

Gyorsabb, jobb lesz az ügyintézés

2017. március 17. 11:14
Ezt ígéri a megyei kormányhivatal és a kormány közös programja: a cél érdekében az elmúlt időszakban országosan közel 800, a megyében 34 fő vett részt kormányablak ügyintézői képzésen. A sikeresen vizsgázók péntek délelőtt ünnepélyes keretek között vehették át oklevelüket a Megyeházán.

A projekt fő célja az ügyintézés minőségének javítása, a munkatársak és az ügyfelek elégedettségének növelése volt.

Takács SzabolcsTakács Szabolcs

Takács Szabolcs kormánymegbízott elmondta: 2018 végéig összesen 20 ezer kollégát képeznek: részben belső, vezetői képzéseket folytatnak, részben pedig közszolgálati képzéseket. Mivel a kormányablakok a kormányhivatalok zászlóshajói, különösen fontos a szakszerű ellátás, hiszen ez az első szint, ahol a polgárok találkoznak az állammal. Az első ütemben országosan összesen 794 munkatárs végezte el a kormányablak ügyintézői képzést, míg a megyéből 34-en vehették át oklevelüket pénteken. Március elsején pedig elkezdődött a képzés második üteme is, és tervben van a kormányhivatalok folyamatos fejlesztése.

Prof. dr. Kis Norbert, a tanfolyamokért felelős Nemzeti Közszolgálati Egyetem továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese a magyar közigazgatás-fejlesztés legsikeresebb és legemblematikusabb programjának nevezte a kormányablak rendszer felállítását.

Mindez ugyanakkor csak eszköz, és nem cél – fogalmazott. A cél az, hogy az ügyintézés minél gördülékenyebb és hatékonyabb legyen, a vállalkozók valós gazdasági tevékenységre fordíthassák idejüket, ne pedig az ügyintézéssel kelljen hosszú perceket eltölteniük. Ezáltal hosszú távon Magyarország versenyképességét is lehet növelni.

Kis NorbertKis Norbert

A rektorhelyettes hozzátette, egy általuk végzett közvélemyénykutatás szerint egyre nő az online ügyintézések száma, dominánsan azonban még mindig a személyes ügyintézést preferáljuk – 10-ből 6 személy -, az elfogadható várakozási és ügyintézési idő pedig egyaránt 10-10 perc. A valóság persze nem mindig ezt mutatja, de a tendenciák javulnak, a következő két évben pedig további jelentős források állnak rendelkezésre a képzésekhez.

Kovács ZoltánKovács Zoltán

Dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár szerint fontos lenne az integrált ügyfélrendszerek kialakítása is, és az, hogy a polgárok számára minél könnyebben elérhetők legyenek a kormányablakok. Ennek érdekében néhány helyen már a vasútállomáson is kialakítottak kormányablakot, a jövőben pedig szeretnének ezen az úton továbbhaladni. A gördülékenyebb ügyintézést segítheti a fiatal munkaerő informatikai tudása is, valamint a kormány stratégiájaként elindított Digitális Jólét Program, aminek keretében 2018-ig 3,5 millió háztartásban lesz elérhető a szélessávú internet.

A program a Veszprém Megyei Kormányhivatal és a Miniszterelnökség közös konzorciumában, a KÖFOP-2.1.3-VEKOP-15- 2016-00002 „A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése” című kiemelt projekt keretében valósulhatott meg.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.