Idegsebészként kezdte a pályáját, később a gyógyszeriparban helyezkedett el, majd háziorvosi szakvizsgát tett és daganatos betegekkel kezdett foglalkozni. A kezdetektől fogva érdekelte a holisztikus szemlélet?
Ez az első perctől fogva így volt, de igazán csak évekkel később, a kórházi kezelések során tapasztaltak láttán értettem meg a holisztikus gyógyítás jelentőségét. Láttam, hogy egyszerűen nem gyógyulnak úgy a betegek, ahogy szeretnénk, és hogy milyen komoly lelki problémák vannak a háttérben, amelyek nem nyernek megoldást kórházi keretek között. Aztán úgy alakult, hogy az én életemben is beköszöntött egy magánéleti válság. Ahhoz, hogy előre tudjak lépni, magamba kellett nézni, rendet tenni és megtalálni önmagam. Szerencsére jó irányt vett a dolog, mert olyan emberek segítették az utamat, akik rávilágítottak, hogy csakis én járhatok a végére annak, mi a feladatom, és megismertették velem azokat a kevésbé publikus összefüggéseket, amelyek nélkül lehetetlen a gyógyulás útjára lépni.
A klasszikus medicina mennyire nyitott ezekre az összefüggésekre?
A medicina elsősorban a fizikai testet kezeli, és nem vesz figyelembe fontos összefüggéseket. Ma már gyakran elhangzik, hogy a kezelések során pszichológusokkal is kellene konzultálni. Ez nagyon sok beteg életében hasznos lenne, de még ez sem mindig elégséges. A gyógyuláshoz belső változásokra van szükség, amelynek megvannak a maga törvényszerűségei, amit ha nem ismernek, szinte képtelenségfordulatot elérni. Az olyan tanácsokkal, hogy kerüljék a stresszt, vagy lépjenek ki a komfortzónájukból, nem nagyon lehet mit kezdeni. Inkább arra kellene felnyitni a szemüket, hogyan tudják ezt pontosan megtenni.
Mik ezek a törvényszerűségek?
Az első és legfontosabb, hogy bizonyos automatizmusok uralnak bennünket. Az elmeműködésnek megvan az az automatikus működési rendje, amely mentén vezérli az alapfunkciókat. Így aztán elmondható az is, hogy a belső változásokat nem lehet csupán akarat útján megtenni, ahhoz komoly belső munka kell. Persze már önmagában kihívás azt beismerni, hogy valaki nem elég tudatos, de ez a helyzet: egyikünk sem az. Az hisszük, tudatosak vagyunk, de ez csak egy illúzió: csupán 1-2%, amit tudatosan töltünk az életünkben. Valójában az elménkbe több évtizede bevésődött viselkedésminták, szokások uralnak minket, fogva tartanak, és nem engedik, hogy feltétlenül azokat az életkörülményeket teremtsük meg magunknak, amelyek valóban a javunkat szolgálják. A vágyak, a megszokások, a lustaság, a kényelem rendkívül erősek, és lebeszélnek minket a változtatásról, hogy olyat tegyünk, amivel belső munka van. Mondok egy példát. Nagyon sokan vannak, akiknek magas a vérnyomása, vagy éppen cukorbetegek, de eszük ágában sincs változtatni, helyette azt kérdezik, nincs-e rá valami tabletta, amit elegendő beszedni és mindent megold úgy, hogy ne kelljen csinálni semmit. Nincs. Nem lehet mindent tablettával és pénzzel kiváltani. A gyógyuláshoz lelki-szellemi munkálkodás (is) szükséges.
Nagyon fontos törvényszerűség tehát, hogy a bennünket uraló gondolatok megvalósulásra törekednek, innentől kezdve pedig nem mindegy, mi van a fejünkben. A modern tudományok ma már nagyon érdekes bizonyítékokat szolgálnak ezekre a tanításokra. A kvantumfizika például arról ad hírt, hogy a tudat miként hozza létre a fizikai testet. Mindent az érzelmi-gondolati világunk, tudatállapotunk és a viszonyulásunk határoz meg: az életvitelünket, étkezésünket, életterünket, annak velejáróit, amelyek ugyanúgy hatnak ránk. A fizikai test gyógyítása tehát elengedhetetlen, de az többnyire a következményekre vonatkozik. Krónikus betegségeknél nagyon fontos, hogy megnézzük, mi az eredő, mik azok az impulzusok, amiken ha nem változtatunk, azok újra és újra zavaró hatásokat fognak okozni a fizikai testen, és amelyek miatt nem fog sikerülni a valós gyógyulás. Még a legegyszerűbb betegségekből sem, mint a magas vérnyomás, amely eleinte nem is igazi betegség. Kimutatott tény, hogy 90-95%-ban ennek a betegségnek nincs szervi elváltozás a hátterében, mégis magas a vérnyomás – a stresszhatások miatt. Ezért aztán vérnyomáscsökkentőt kell szedni rá, hogy megelőzzük a nemkívánatos szövődményeket, de az még nem vezet gyógyuláshoz, csak ha a páciens elkezd belül dolgozni önmagán.
Ez a szellemi-lelki munkálkodás minden esetben gyógyuláshoz vezet? Sokan kételkednek benne, hogy ez lenne a kulcs.
Inkább onnan közelíteném meg, hogy ezek nélkül nincs nagyon esély meggyógyulni. Változtatás nélkül nincs esély változásra az eredmény tekintetében sem. És ezt éppen a betegek igazolják vissza, amikor kiváló volt a műtét, minden kezelést megkaptak, mégis kiújul a betegség.
Csak változtatással, kezelések nélkül is meg lehet gyógyulni?
Én nem mernék ilyet mondani, mert a fizikai testet is támogatni kell. Egy daganatos betegség híre nagyon kétségbeejtő a beteg és hozzátartozói számára is. Mérföldkő, amikor elkezdődik a versenyfutás az életért. Innen nézve minden jó, ami időt ad: a műtét és a kemoterápia is. A nem mindegy az, hogy mihez ad időt? Ahhoz, hogy ezekre a változásokra reagálni tudjon a szervezet, megmutatkozhassanak a következmények. Van, amikor ez már nem történik meg, mert olyan előrehaladott állapotban van a betegség, hogy a szervezet nem tud reagálni a hatásokra. De az esélyt mindig meg kell adni rá. És ez nem vagy-vagy szituáció. A kezelésekre és a belső munkálkodásra egyaránt szükség van. Ez pedig egészen más színezetet ad a dolognak, mert az emberek sokszor a kemoterápiát is érzelmi oldalról közelítik meg, arról beszélnek, hogy sok a káros hatása. Igen, vannak, ahogy akár más gyógyszereknek is. Persze jó lenne nem használni őket, de most ezek állnak a rendelkezésünkre. El kell gondolkodni, hogy mi mindennel tudjuk támogatni a fizikai testet, mivel lehet időt nyerni.
Ugyanakkor azt is látom, hogy nagyon nagy problémáknak kell előjönniük, hogy az emberek elkezdjenek tenni a gyógyulás érdekében. Azt mondjuk, kicsit fáj, kellemetlen, de azért csak megbarátkozunk a fájdalommal. Hihetetlen, mennyire nem vállaljuk fel azokat a pillanatokat, amikor változtatni kellene, feladni a kényelmünket. Ráadásul a problémák sokszor csak bizonyos lappangási idő után jönnek elő, így sokan azt gondolják, korlátlanul ki lehet használni a testet. De a természet előbb-utóbb megálljt parancsol. A Dalai Láma nagyon érdekesen nyilatkozott erről, amikor egyszer megkérdezték tőle, mit tart a legfurcsábbnak a világban? Azt mondta, az embert. Mindent alávet annak, hogy pénzt keressen, akár azon az áron is, hogy rámegy az egészsége, utána pedig minden pénzt arra költ, hogy az elvesztett egészségét visszaszerezze. Ez azt hiszem, nagyon frappánsan összefoglalja, milyen tévesen szemléljük a világ dolgait, és elfelejtjük, hogy az egyetlen pillanat, amikor cselekedni lehet, az a MOST, a jelen pillanat.
