Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Többek lehetünk, ha elfogadjuk a másikat

2017. március 31. 17:01
Filmvetítéssel és személyes beszámolókkal kezdődtek meg az autizmus világnapi programok városunkban péntek délután a megyei könyvtárban.

Napjainkban egyre több autistát diagnosztizálnak, ugyanakkor szerencsére egyre nő a társadalmi érzékenyítést segítő kezdeményezések száma is. Veszprémben ezt a feladatot évek óta az AutiSpektrum Egyesület vállalja fel, akik mindennapi tevékenységük mellett rendszeresen hívják fel a figyelmet arra is, hogy az autizmus egyáltalán nem szégyellnivaló bélyeg.

Különösen fontosak ezek az érzékenyítő programok, hiszen nem csak az autizmus megismerését segítik, de egyben egymásét is, és ezáltal az elfogadást is – hangsúlyozta Ovádi Péter önkormányzati képviselő a rendezvénysorozat hivatalos megnyitóján. Az egyesület – melynek tevékenységét kezdetektől fogva támogatja az önkormányzat is – 2013-as alapítása óta állhatatosan végzi a munkáját, bármilyen kihívással szembenéznek, és ebben másokat is támogatnak. Helytállásukkal példát mutatnak, emberséget, szeretetet közvetítenek, megtanítanak, hogy minden csepp befektetett energia hozzájárul a jobb világhoz. Mert ha figyelmesebbek vagyunk az autistákkal szemben, mi is jobb emberek leszünk, s ezáltal a világot is szebbé tehetjük – fogalmazott a képviselő.

Az autizmus ugyanis – és ezt sosem elég hangsúlyozni – nem egy betegség, és kiváltképp nem egy bélyeg, hanem egy kezelhető állapot. Attól, mert valaki autista, és mert esetleg érzékenyebben reagál a világra, vagy éppen nehezebben mozdítható ki a saját, jól bejáratott közegéből és megvannak a maga szokásai, még ugyanúgy teljes értékű ember lehet.

Ezt példázza Hubai Bence esete is, aki személyesen számolt be történetéről. Bár Bence gyerekként a fejlődésben kicsit visszamaradt, ma szinte alig utal rá bármi, hogy autizmussal él. Sikeres érettségit tett, két szakmával is rendelkezik, évekig dolgozott a nemesvámosi Haribonál, vannak barátai, párkapcsolata volt, emellett saját zenekart is szervezett. Egyáltalán nem tétlenkedik, önállóan ellátja a dolgát. Mégis, fiatal kora ellenére rokkantnyugdíjasként kezelik, s hiába szeretne rendes munkát, az autizmus szó miatt egyből kirekesztik. Holott, e kifejezést leszámítva semmiben sem különbözik kortársaiban.

Fontos, hogy ezt megértsük, az egyesület a hétvége során több programmal is várja az érdeklődőket, hogy minden szempontból kimerítő választ adjanak az autizmussal kapcsolatos kérdésekre. Ezen túl három kisfilmet is elkészítettek, amelyet pénteken a megyei könyvtár Kisfaludy termében le is vetítettek. A NEA támogatásával készült videókban azt mutatják be, hogyan zajlik egy szakorvosi rendelés, mi történik a fogorvosnál illetve kéztörés esetén, amelyekkel könnyebben felkészíthetők adott esetben a kis betegek. A filmeket ígéretükhöz híven pedig Youtube csatornájukon is közzéteszik.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.