Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ülésezett a Dózsavárosi Tanács

2017. április 12. 21:14
Szerda délután a Dózsavárosi könyvtárban ültek össze a városrész önkormányzati képviselői és intézményvezetői, méghozzá azzal a céllal, hogy a környék fejlesztési programjának ismertetése mellett a mindennapok problémáira találjanak megoldásokat.

Szerda délután a hagyományoknak megfelelően a városi költségvetés ismertetésével indult a Dózsavárosi Tanács aktuális ülése. Hegedűs Barbara és Halmay György önkormányzati képviselők a körzetben megvalósuló infrastrukturális fejlesztésekről tájékoztatták a városrészben működő intézmények és civilszervezetek képviselőit – tudtuk meg az ülést követő sajtótájékoztatón.

Hegedűs Barbara (fotó: archív)Hegedűs Barbara (fotó: archív)

Hegedűs Barbara elmondta, 2017-ben a Házgyári úti ipartelep esik át komolyabb megújuláson. A Pápai úttól a Kistó utcáig építenek új útszakaszt, valamint szó esett a Henger utca fejlesztéséről is, melynek révén összekötik a Házgyári és Pápai utat. Ezzel az ott működő cégeknek, s dolgozóknak szeretnének segítséget nyújtani, de a város gazdasági életében is fontos fejlesztésről van szó Hegedűs Barbara szerint.

Lakossági megkereséseknek eleget téve járda-felújítási tervekről is beszámolt a képviselő asszony: a Jázmin utcaiak kapnak új gyalogos úttestet. A Csererdőben pedig a Szalonka utcát hozzák rendbe.

A tanács tagjai elkezdték az előttünk álló időszak kiemelt rendezvényének, a nyárbúcsúztató program részleteinek kidolgozását is, s a képviselői költségkeret elosztásáról is értekeztek.

Halmay György (fotó: archív)Halmay György (fotó: archív)

Halmay György önkormányzati képviselő a sajtó képviselőinek elmondta: alapvetően rend és nyugalom honol a Dózsavárosban, mégis akadnak apróbb, megoldásra váró problémák. Az egyik ilyen a szelektív hulladékgyűjtő szigeteknél gyakorta tapasztalható anomália, amire a hulladékkezelővel közösen fognak hosszú távú megoldást keresni. A hajléktalanok kérdése is előkerült, ebben a kérdésben is segítséget ígért Halmay Gyögy.

A Dózsa iskola sportpályája a nyári szünetben kaphat új köntöst: a megsüllyedt bitumenes pálya a szintezési munkálatok után sportolásra alkalmas gumiburkolatot kap.

Zatkalik Dániel
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.