Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szolgálat mindenek felett

2017. április 14. 13:19
A balatoni régióban elsőként alakul Rotary Club. A humanitárius szolgálatot végző klub célja, hogy a helyi közösség számára is fontos értékeket teremtsenek.

„Bármit elérhetsz az életben, amit csak akarsz, ha eleget segítesz másoknak abban, hogy ők is elérjék amit akarnak.”

Ez az egyik jelmondata a 166 országban több mint 1,2 millió taggal működő Rotary világszervezetnek, amely a barátság ápolásán keresztül kívánja terjeszteni a megértés és a jó szándék eszméjét. A klub tagjai különböző foglalkozású emberek, azonban mind egytől egyig készek vállalni a humanitárius szolgálatot, és ennek megfelelően szakmai és magánéletükben is magas etikai alapelveknek felelnek meg.

Mivel az egyes klubok önállóan – de nem vetélytársakként – működnek, mindegyik más profillal rendelkezik. Alapvetően az arculat is minden évben egy kicsit másabb, a soros elnök tisztjét ugyanis évente változó személy tölti be. A régióban elsőként megalakuló Balatonfüred-Veszprém Rotary Club elnöki feladatait most Hartmann Péter fogja ellátni, aki társaival csütörtöki alakuló ülésük előtt ismertette a klub céljait.

A világszervezet alkotmánya szerint legfőbb céljuk az önzetlen segítőkészség meghonosítása, ami meglátásuk szerint a mai világban, amikor az én elsődlegessége terjed, még fontosabb. A Rotaryban az én helyett a mi jelszavát hirdetik, erre utal mottójuk is: Service above self.

Ennek megfelelően segítették elő például az ifjúsági csere mozgalmat is, ahol az egy éves program során hátrányos helyzetű fiatalokat helyeznek el a klubtagok családjainál, hogy jobban megismerhessék egymás kultúráját. De megemlíthetjük legnagyobb eredményüket, a poliovírus okozta fertőző gyermekbénulás szinte teljes felszámolását, amelyre 2015-ben 425 millió dollárt költöttek, állandó katasztrófaenyhítő alapjuk révén pedig azonnali segítséget tudnak nyújtani a károsultaknak.

Beltz Zoltán, Hartmann PéterBeltz Zoltán, Hartmann Péter

Fontos ugyanakkor tisztázni, hogy a Rotary Club nem jótékonysági szervezet: a jótékonyság csak egy szeletét teszi ki tevékenységüknek – mondta el Balogh György, aki korábban Szegeden volt elnök. A Rotary Clubot eredendően Paul Harris ügyvéd és társai alapították Chicagoban 1905-ben, amikor mindennapos volt, hogy az üzletemberek az utcán, fegyverrel rendezzék le a nézeteltéréseiket. A klub alapítói viszont azt mondták: lehet tisztességesen és becsületesen is élni, és a béke megteremtésére törekedtek.

Magyarországon aztán 1925-ben jött létre az első klub, ma pedig már – az átmeneti eltűnés után – 50 klubot tartanak számon. Legnagyobb hazai eredményük a Gift of life, azaz az Ajándékozz életet akció, ahol a szívrendellenességgel született gyerekeknek segítenek. A környező országokban ugyanis nincs lehetőség műtétre, orvos barátok segítségével azonban idehaza sikerült már kb. 30 esetet felderíteni, és ezzel 30 életet visszaadni.

Hartmann Péter, Balogh GyörgyHartmann Péter, Balogh György

A Rotary tekintélyét mutatja egyébként az is, hogy ez az egyetlen civil szervezet, amelyet az ENSZ a köreibe fogad, és amelynek állandó tanácskozási joga van a világszervezetnél.

A Balatonfüred-Veszprém Rotary Club ebbe a szervezetbe ágyazódik be, a jelenlegi 20 tag legfőbb célja pedig, hogy a helyi közösség számára is komoly értékeket közvetítsen, átadjanak abból a jóból, amit maguk is kaptak. Első akciójuk a Bárczi iskolához kötődik, amelynek belső falára április 30 – május 1. között vidám karakterű mesefigurákat fognak festeni, ezzel hozzájárulva a gyermekek jókedvének megteremtéséhez.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.