Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meg vannak számlálva a Dohnányi napjai

2017. április 19. 10:40
A következő tanévtől már csak kifutó jelleggel működik a szakgimnáziumi zeneoktatás Veszprémben, az utolsó végzős osztály érettségijével pedig meg fog szűnni.

Veszprém mindig is büszke volt gazdag zenei kultúrájára, a közeljövőben azonban szegényebbek leszünk egy zenei képzéssel – mondta el Gerstmár Ferenc LMP-s önkormányzati képviselő szerda reggeli sajtótájékoztatóján.

A legutóbbi közgyűlésen a képviselők az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokban működő iskolák, köztük a Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti iskola átszervezését véleményezték egy előterjesztés során. A szakgimnáziumi képzésben jelenleg összesen 22 tanuló vesz részt: egy 11. osztályos évfolyam működik, a többi tanuló ráképzős, utóképzős, 13-14-15. évfolyamos illetve vendégtanuló. A közgyűlés ez alapján úgy döntött, hogy a képzés 2017. szeptember 1-jétől már csak kifutó jelleggel működik, azaz amint az utolsó osztály is leérettségizett, teljesen megszűnik.

A régi épület évek óta kihasználatlan (fotó: archív)A régi épület évek óta kihasználatlan (fotó: archív)

A Veszprémi Tankerületi Központ igazgatója szerint az alacsony létszám ellen sem a város, sem később a tankerület és a szakmai vezetés sem tehetett, a képviselő szerint ez azonban csak hárítás. Gerstmár szerint a problémák akkor kezdődtek, amikor 2012-ben a fideszes városvezetés döntésére a zeneművészeti szakközépiskolának ki kellett költöznie a Völgyhíd tér 2-ből a leromlott állapotú Dózsa utca 2-be, majd később önállóságát is elvesztette a Dohnányi, a diákotthoni ellátás pedig külön helyszínre került. Ráadásul az intézményvezetői státusszal is voltak problémák, az iskolát pedig tanárok hagyták el. Nem csoda, hogy a szülők sem akarták egy bizonytalan jövőjű intézménybe íratni a gyereküket.

A képviselő szerint inkább a fejlesztésekre kellett volna fordítani az energiát, a jövőben pedig külön figyelmet kell fordítani, hogy hasonló helyzet ne forduljon elő, illetve a kihasználatlanul állóm Völgyhíd téri épület rendezésére.

Bertalan Melinda
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.