Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C

Rogán: Magyarországnak az EU-ban, a Fidesznek a Néppártban a helye

2017. április 29. 11:53 // Forrás: mti
Az Európai Néppárt ülése végére minden résztvevőnek világossá vált, hogy Magyarországnak az EU-ban, a Fidesznek az Európai Néppártban a helye - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szombaton Brüsszelben az ülést követően.

A miniszter azt mondta, a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, Magyarország kész minden kérdésben folyamatosan tárgyalni az Európai Bizottsággal. "Tehát bármilyen jogi eljárás indul ellenünk, akkor a kormány minden egyes jogi érvet, amit az Európai Bizottság közöl azt természetesen komolyan fontolóra vesz" - hangsúlyozta.

Orbán Viktor az ülésen hangsúlyozta azt is, Magyarország továbbra is fontosnak tartja a határok védelmét és azt, hogy minél kevesebb illegális bevándorló - sőt, ha lehet, akkor egyetlenegy sem - jusson be az Európai Unió területére - ismertette. Ezért a kormány minden korábban hozott intézkedését, beleértve a tranzitzónákat, fenn akarja tartani - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ezzel az ország teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket a schengeni egyezményben rögzítettek.

Kérdésekre válaszolva elmondta azt is, Magyarország hajlandónak mutatkozik beengedni a 14-18 év közötti migránsokat, de csak abban az esetben, ha alávetik magukat DNS-vizsgálatnak, így ugyanis egyértelműen kiderülhet, hogy valóban az említett korcsoportba tartoznak-e. A tranzitzóna létét boncolgató kérdéseket és kéréseket viszont nem tudja megfontolás tárgyává tenni a kormány, mert azt gondolják, hogy az része a határvédelemnek, és nem zárt, nem őrzött, így szabadon lehet onnan távozni, csak az unió területére nem lehet belépni onnan, amíg a szükséges idegenrendészeti eljárások le nem záródnak - mondta a politikus.

Rogán Antal szólt arról is, hogy Orbán Viktor az ülésen a CEU kapcsán világossá tette, "mi úgy ítéljük meg, hogy a Magyarországon működő Soros-alapítású Közép-Európai Egyetem létét semmilyen jogszabály-módosítás nem fenyegeti". Hozzátette, hogy továbbra is biztosított az intézményben folyó oktatás és a tudományos kutatás szabadsága, az egyetem új évfolyamot is indíthat. Ugyanakkor a kormány kész áttekinteni minden nemzetközi szerződésben szereplő kérdést, ami a külföldi diploma kiadásához szükséges, de Magyarországon egy egységes szabályozásnak kell érvényesülnie - hangsúlyozta a miniszter.

Rogán Antal szerint a néppárti ülésen és az azt követő EU-csúcson is a fő téma a Brexit, vagyis Nagy-Britannia kilépése az unióból. Magyarország a Brexit kapcsán 100 százalékban érvényesíteni tudja a magyar érdekeket, de erről majd Orbán Viktor miniszterelnök mond bővebbet később - közölte.

vehir.hu
további cikkek
Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. ma 10:07 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. tegnap 11:24 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson választás 2026 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson. 2026. március 17. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.