Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átadták a Csillag József-díjat

2017. május 18. 4:30
Kilencedik alkalommal adták át a Csillag-díjat a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban szerda délután.

A Csillag József (1947-2004), a II. Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosának emlékére alapított díjjal a Kórház Szakmai Vezető Testülete és a kórház vezetősége nagyrabecsülését kívánja kifejezni a közvetlen betegellátásban dolgozó orvos kollegáknak.

Dr. Vándorfi Győző gyertyát gyújtott Csillag József főorvos emlékére. Elmondta: a díjat olyan kórházi dolgozók kapják, akik nagy betegszeretettel, Csillag József szellemiségét tovább éltetve végzik munkájukat, figyelmüket a publikálás helyett a betegekre helyezve. Szintén díjaznak egy a kórházzal kapcsolatban álló, de nem a kórház alkalmazásában dolgozó orvost.

2017-ben a Csillag-díjat dr. Simó Erzsébet onkológus szakorvos és dr. Antal Jolán háziorvos-foglalkozás-egészségügyi szakorvos kapták, amit dr. Dávid Gyula megbízott főigazgatótól, dr. Ligeti Erikától, az SZVT elnökétől, Vakli Páltól, az Egis Zrt képviselőjétől és dr. Vándorfi Győzőtől, a díj ötletgazdájától vehettek át.

A díjátadó mellett egy szakmai előadás is szerepelt az emlékülés napirendjén, amit dr. Hornyák Lajos, osztályvezető főorvos tartott „Interdiszciplináris együttműködés az onkológiai betegek ellátásában – az onko-teamek szerepe” címmel.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. tegnap 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.