Veszprém sok mindennel dicsekedhet, a kézilabda csapatától a nyári fesztiválokig. Ám sokan nem tudják, hogy egy több százezres közösség számára Veszprém a „világ közepe”. Városunkban készül ugyanis – immár 20 éve – a Diabetes című folyóirat, az első újság, amely a cukorbetegek számára íródik, s amelynek tulajdonosa a veszprémi székhelyű Alapítvány a Cukorbetegekért.
Húsz évvel ezelőtt csak a mi megyénkben élők juthattak hozzá a 2.000 példányban megjelenő laphoz. Ma az ország minden részén olvashatják a színes, 30.000 példányban megjelenő, a fővárosban működő Tudomány Kiadó által gondozott magazint.
Húsz év, jelentős jubileum, ebből az alkalomból június 6-án a Veszprémi Arénában születésnapi ünnepséget szervez a lap és kiadója. A nagyterem színpadán szórakoztató műsor lesz látható, míg a kisebb előadókban folyamatosan követik majd egymást az előadások, beszélgetések a szakma elismert személyiségeivel. Az előterek és folyosók tágas teret nyújtanak a kiállítási standoknak, a kedvezményes vásárnak, a szűrővizsgálatoknak (pl. vérnyomás- és vércukormérés, neuropátiás szűrés). Az előadások alatt a gyermekek szórakozásáról animátorok gondoskodnak. A biciklivel érkezőket várja a BringaSuli, és lesz BMX freestyle show is. A látogatók között értékes nyereményeket sorsolnak ki. A belépés ingyenes.
Tehát nemcsak cukorbetegeket várnak a Diabetes lap készítői június 6-án az Arénába, hanem minden olyan veszprémi, Veszprém megyében élő érdeklődőt, aki tenni szeretne az egészsége érdekében.
Bővebb információ: www.diabetes20.hu