Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
15°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
15°C

Alapítvány támogatja a rászoruló gyermekeket

2017. május 27. 4:30
Veszprém 65 diákja részesülhet összesen 2 millió forintos támogatásban a Szorgalom és Tehetség Alapítványnak köszönhetően.

A Kinizsi Bank tulajdonosa, Lakatos Antal által 2005-ben alapított Szorgalom és Tehetség Alapítvány évek óta segíti a szociálisan rászoruló gyermekeket. Céljaik közt olyan fiatalok támogatása áll, akik anyagi helyzetükből kifolyólag nem engedhetik meg maguknak a továbbtanulást, a szakma megszerzését, vagy egy idegen nyelv elsajátítását. A tehetséges gyermekeket szintén anyagi támogatással igyekeznek hozzásegíteni képességeik fejlesztésében.

Sok esetben a tiszteletdíjról lemondva, illetve az adó 1%-ot felhasználva tesznek azért, hogy a tehetség mellé ne csak szorgalom, de megfelelő anyagi háttér is párosuljon- hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón.

lakatos Antal, az alapítvány alapítójalakatos Antal, az alapítvány alapítója

Furcsa egy bankostól hallani, de fontos, hogy ne csak önmagunkra figyeljünk. A banki feladatainkon túl mindig igyekeztünk a környezetünkre is odafigyelni. Azt gondoljuk, hogy fontos a rászoruló tehetséges gyermekeken segíteni, hiszen a gyermekek mindennél előbbre valók- mondta az alapítvány elnöke, majd hozzátette, hogy az egyre nehezebb gazdasági körülmények között is kitartanak elképzeléseik mellett, azaz támogatják diákokat.

Idén az alábbi négy iskola 65 tanulója részesülhet a programban, akik fejenként 20 és 50 ezer forint között, összesen 2 millió forint értékben kaphatnak támogatást:

  • Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
  • Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
  • Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Gyakorlóiskolája
  • Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

Lakatos Antal és az iskolák képviselői, igazgatóiLakatos Antal és az iskolák képviselői, igazgatói

Az oktatási intézmények képviselői a Kinizsi Bankban vehették át a támogatásról szóló oklevelet, akik köszönetüket fejezték ki, amiért az alapítvány évek óta segíti tanulóikat.

Ge. Á.
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.