Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Részvételi rekord a nemzeti konzultációban

2017. május 31. 16:27 // Forrás: mti
A szerdai összesítés szerint 1 millió 680 ezren mondták el véleményüket, így ez minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációja - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a konzultáció utolsó napján.

A politikus budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott azoknak, akik kiálltak Magyarországért. "Köszönet jár azoknak, akik vették a fáradságot, elmentek a postára vagy leültek a számítógép elé, és kitöltötték a kérdőívet. Kiállásuk a magyar demokrácia erejét bizonyítja, és azt, hogy a magyarok sohasem hagyják, hogy nélkülük döntsenek róluk" - fogalmazott.

A részvételről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1 millió 680 ezres szám mintegy 60 százalékkal több, mint a 2015-ös bevándorlási konzultáció részvételi adata, csaknem 400 ezerrel több, mint ahányan 2014-ben baloldali pártokra szavaztak, és majdnem 700 ezerrel több, mint amennyien a Jobbikra. Tájékoztatott arról is, hogy a mostani konzultációban részt vevők 94 százaléka küldte vissza postai úton a kérdőívet.

Az eredményekről a későbbiekben részletesen tájékoztatni fognak, de előzetesen azt várják, hogy a résztvevők óriási többsége áll ki a kormány politikája mellett - közölte Dömötör Csaba, hozzátéve: a kabinet szeretne továbbra is fellépni az illegális bevándorlás ellen, és magyar kézben tartani az adók, a bérek és a rezsi meghatározását. Hosszan tartó vitákra számítanak ezekben a kérdésekben, ezért is van súlya a mostani konzultációs részvételnek - mondta. Hangsúlyozta továbbá: a részvételi rekordból az is következik, hogy a konzultáció eredménye minden magyar politikai szereplőt kötelez majd, így az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, "a Brüsszelben turnézó Botka Lászlót is".

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.