Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szobrot emeltek Szent Imrének a belvárosban

2017. június 3. 14:12
Szombaton felavatták Szent Imre szobrát a hercegről elnevezett téren Veszprém belvárosában.

A Népfőiskola Alapítvány Lakitelek, valamint a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány az országosan már több helyen is felállított Szent Imre szobor egyik változatát ajánlotta fel a városnak.

Az avatáson dr. Navracsics Tibor uniós biztos arról beszélt, hogy Szent Imre nemcsak szobor alakban, jelképesen van velünk, veszprémiekkel. A herceget életének egyik legfontosabb pillanata, szüzességi fogadalomtétele köti a városhoz, de családjának élete is szorosan összefonódik a településsel.

Szent Imre egyszerre volt magyar, keresztény és európai. Kulturális öröksége, a valláshoz kötődő, nemzedékről nemzedékre öröklődő hagyománya tesz minket igazán európaivá. Szent Imre Veszprém történelmének elemi része, amit a második világháború után egyszer már elismertek, amikor az egykor volt Búzapiac teret róla nevezték el. Mostanra a tér ismét felvette a herceg nevét, és már szobra is áll ezen a helyen.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke ünnepi beszédében felelevenítette a herceg életének történetét. Elmondta: Imre herceget élete első hét évében édesanyja, Gizella királyné nevelte, a második hét évben Gellért püspök gondjaira bízták, a harmadik hét évben pedig édesapja, Szent István készítette fel őt az uralkodásra.

21 esztendős korában édesapja Imre hercegre bízta a bihari dukátust, hogy diplomáciai és irányítói készségeit a gyakorlatban is fejleszthesse. 23 évesen győzelemre vezette seregeinket az országra törő Konrád német császár ellen, majd a béketárgyalásokat is sikeresen vezette. Ekkor határozta el Szent István, hogy az uralkodásra felkészült fia javása lemond a trónról. 1031 nyara végén már a koronázásra készültek Székesfehérváron, amikor megérkezett a szörnyű hír: Imre herceg halálos vadászbaleset áldozata lett.

Az elmúlt évezredben megtapasztaltuk: ha nem tudtak minket a politika terén vagy a harcmezőn, akkor mindig jön egy ügyeletes történelmi vadkan, és alattomos eszközökkel próbál minket térdre kényszeríteni – fogalmazott Lezsák. Édesapja azt tanította a hercegnek: ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Ez a tanítás napjainkban is érvényes.

A bronz alkotást Lantos Györgyi szobrászművész készítette el, melynek magassága talapzattal együtt 230 cm. A szobor leleplezése előtt Márfi Gyula érsek celebrált szentmisét.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.