Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mit rejt a Séd patak?

2017. június 19. 11:56 // Forrás: VKSZ Zrt.
Vaslábas, zománcozott serpenyő, konzervdoboz – nem, ez nem egy konyhai kelléklista ez a Séd patakból kihalászott több zsáknyi szemét közül néhány és akkor a rengeteg kábelről még nem is beszéltünk.

Az Édesvizeinkért Természetvédelmi Egyesület első veszprémi vonatkozású szombati akciójáról tudósít a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.honlapja. A szervezet lelkes önkéntesei már fel vannak vértezve tapasztalatokkal, hiszen két patakot már megtisztítottak: Balatonfüreden a Koloska patakot, illetve a Szentkirályszabadja és Balatonalmádi között húzódó Malom-völgyet.

Szombaton a História Malomkerttől a Házgyári útig terjedő szakaszon tisztították ki a Séd patakot és a Március 15. utca végétől a Rab Mária Forrásig terjedő mederszakaszt.

Nemcsak fizikai, hanem energetikai tisztítást is jelent ez – mondta Mészáros Balázs az egyesület elnöke. A tisztítás gyógyítás is egyben, amire nagy szüksége van a környezetünknek.

Az egykori Füredi Szabadidős Egyesület névváltása zajlik éppen, Édesvizeinkért Természetvédelmi Egyesületté szeretnénk válni, országos működési területtel – avat be a távlati tervekbe Mészáros Balázs. Az a célunk, hogy hazánkban az összes forrás, patak, tó tisztítva legyen, fizikálisan és energetikailag is. Ehhez várjuk további tagok csatlakozását, akik szívesen vesznek részt kezdeményezéseinkben.

Az egyesület veszprémi akcióját a VKSZ Zrt. és VHK Nonprofit Kft. is támogatta, zsákokat és a szemétszedéshez szükséges csipeszeket biztosítottunk az önkénteseknek illetve gondoskodtunk a több zsáknyi hulladék elszállításáról.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.