Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyar filmek láthatók egy hónapon át a balatonfűzfői strandon

2017. július 5. 16:22 // Forrás: mti
Magyar filmek kedvelőit várják a Tobruki strandon Balatonfűzfőn, ahol csütörtök esténként a közelmúltban készült filmalkotásokat láthatják az érdeklődök a szabad ég alatt - tájékoztatta szerdán az MTI-t a rendezvény szervezője.

Szanyi Szilvia, a programot szervező Balatonfűzfő-Litér Turisztikai Egyesület elnöke közölte: a Balaton-part nyáresti kínálatát szeretnék színesíteni a csütörtökön induló strandmozival, ahol elsőként a Berosált a rezesbanda című családi filmvígjátékot vetítik Mátyássy Áron rendezésében.

A következő héten a Víkend című thrillert láthatja a közönség, melyet szintén Mátyássy Áron rendezett, majd a Dumapárbaj című vígjátékot Paczolay Béla rendezésében. Július 27-én Antal Nimród, Kontroll című filmjét láthatja a strand közönsége, augusztus 3-án pedig a Hurok című thriller látható majd Madarász István rendezésében. A programzáró filmről még tárgyalnak, produceri engedélyekre várnak - mondta Szanyi Szilvia. A szervező elmondta, hogy a strandmozit tavaly szervezték meg először, akkor egy-egy előadásra mintegy százan voltak kíváncsiak.

A filmvetítések ingyenesen látogathatók a Magyar Mozik nevű szervezet támogatásával. A program minden este kilenc órakor kezdődik, a vetítés rossz idő esetén elmarad - fűzte hozzá.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.