Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
6°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
6°C

Állami forrásból, városi önerő nélkül épülhet az uszoda

2017. július 14. 14:17
Állami beruházásban épül meg és állami fenntartásban működik majd az új városi uszoda – jelentették be pénteken.

– A több mint egy évvel ezelőtt megkötött Modern Várososok Program együttműködésben újabb lépcsőfokhoz érkeztünk – fogalmazott Ovádi Péter, a Fidesz-KDNP választókerületi elnöke a pénteki sajtótájékoztatón. Emlékeztetett: a közelmúltban már bejelentették az állatkert fejlesztésének tervét, majd a Petőfi Színház felújításának ütemezése jelent meg a Magyar Közlönyben, ezúttal pedig az uszodaépítésről tudnak hírt adni, amire több mint 5,7 milliárd forintot különített el a kormány, ami nemzetgazdaságilag kiemelten fontos beruházássá nyilvánította a projektet, ami biztosítja az ütemterv tarthatóságát is.

Ovádi PéterOvádi Péter

– Pár hónappal ezelőtt mutattuk be az uszoda megvalósíthatósági tanulmányát – vette át a szót Porga Gyula polgármester. Mint mondta, a korábban elfogadott négymilliárd forintot a kormány megemelte. Az uszodában egy 50x25 méteres, tízpályás versenymedence, egy 25x12,5 méteres edzőmedence, egy változó vízmélységű tanmedence és egy gyermekmedence, valamint wellnessrészleg, öltöző, vizesblokkok találhatók majd.

Fontos volt, hogy az uszoda teljesítse a FINA előírásait, így nemzetközi úszórendezvények helyszíne lehessen. Az uszoda hármas célt szolgál, hogy az élsport, a szabadidősport és az úszásoktatás bázisa legyen.

Porga GyulaPorga Gyula

Az eddigiekhez képest újdonság, hogy a beruházó nem a város, hanem a Nemzeti Sportközpont lesz, aki a fenntartói feladatokat is ellátja majd.

Az előzetes menetrend szerint ez év második felében a területrendezés, előkészítés, jogerős építési engedély megszerzése a feladat. A közbeszerzést 2018 elején írják ki, a kivitelezés a második félévben kezdődhet meg, és egy év után, 2019 harmadik negyedévében történhet meg a műszaki átadás és a használatba vétel.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. tegnap 16:51 Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. tegnap 15:03 A vizek tisztaságáért működött együtt partnereivel a Pannon Egyetem Pannon Egyetem A vizek tisztaságáért működött együtt partnereivel a Pannon Egyetem Sikeresen befejeződött a „Költséghatékony adszorbensek és vízszűrő töltetek kifejlesztése kockázatos gyógyszermaradványokra” című, 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00309 azonosítószámú projekt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.