Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét a fiataloké volt az Aréna

2017. szeptember 16. 4:30
A tavalyi sikeres debütálás után idén második alkalommal rendezték meg a Fiatalok Napját Veszprémben.

Tizenegy középiskola diákjai vettek részt a sportprogramokon és a játékos vetélkedőkön péntek délután a Veszprém Arénánál.

Az első Fiatalok Napját 2016-ban a veszprémi Fiatalok Éve keretén belül rendezte meg az önkormányzat, akkor több mint kétezer fiatal látogatott ki a helyszínre. Éppen az ő igényeikhez és kéréseikhez igazodva változtattak néhány dolgon a szervezők, például hogy az Aréna előtt megrendezett programok egy részét beköltöztették az épületbe – tudtuk meg Ovádi Péter önkormányzati képviselőtől, a Fidesz választókerületi elnökétől.

Ovádi PéterOvádi Péter

A képviselő felelevenítette, hogy a Fiatalok Napja a tavalyi egész éves célzott programsorozatnak csak egy eleme volt, és nem ez az egyetlen, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel idén is folytattak: megmaradt a Randi Szerda, vagyis minden hónap első szerdáján olcsóbban látogathatják az önkormányzati intézményeket a fiatal párok. Szintén a Fiatalok Évében indult az önkormányzat ösztöndíj-programja is, amivel a veszprémi elsőéves felsőoktatási hallgatókat segítik.

A fiatalokat játékos kihívások elé állítottákA fiatalokat játékos kihívások elé állították

– Veszprémnek jó a megtartóereje – fogalmazott Ovádi Péter. – Mi minden olyan kezdeményezést támogatunk, ami segít azoknak a fiataloknak, akik itt tervezik leélni az életüket.

Porga Gyula Porga Gyula

A nap végén a legjobbak díjakkal távozhattak a helyszínről, amiket Ovádi Péter és Porga Gyula polgármester adtak át a fiataloknak.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.