Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szívinfarktus: lehetne javítani a túlélési arányon

2017. szeptember 19. 10:33 // Forrás: mti
Drámaian csökkent az elmúlt egy évtizedben a szívinfarktus okozta halálesetek száma, de javítható még a mutató - hangsúlyozta a köztévében Becker Dávid, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese.

Évente körülbelül 30 ezren kapnak szívrohamot, tíz éve még a betegek fele belehalt ebbe, ma - a katéteres megoldások elterjedésének köszönhetően - hat, hat és fél ezren vesztik így életüket; ugyanakkor a nyugat-európainál húsz százalékkal magasabb azok aránya, akik egy éven belül belehalnak a következményekbe.

Ennek lehetséges okaként említette, hogy Magyarországon jóval később - átlagosan a roham kezdete után három órával - hívnak mentőt, így erősebben elhalnak a szívizmok, illetve a kezelés végeztével sokan nem változtatnak életmódjukon.

Mik a szívinfarktus tünetei?

- nyomásérzés a mellkas közepén, esetleg csak furcsa teltségérzés, vagy szorító mellkasi fájdalom (angina pektorisz), ami több mint néhány percen keresztül fennáll;
- kisugárzó fájdalom a mellkasból a váll, a kar, a hát vagy akár a fogak, állkapocs irányába;
- egyre sűrűsödő mellkasi fájdalmak;
- folyamatosan fennálló fájdalom a has felső részén;
- légszomj; izzadás;
- megsemmisülés érzés;
- ájulás; hányinger, hányás.

- webbeteg

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. tegnap 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.