Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közösségben gondolkodni - a sikeres Veszprém kulcsa

2017. december 20. 10:32
Rendhagyó, ám hagyományteremtő évértékelő rendezvényt tartott Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata kedd este a Hangvillában. Kiderült, hogy a város az első helyen áll, ami a legélhetőbb megyei jogú városokat illeti. A rendezvényen jelen voltak a veszprémi cégek, civil szervezetek, oktatási és kulturális intézmények vezetői.

"Veszprém sikeres évet tudhat maga mögött, de az előttünk álló 2018-as év is tartogat számos lehetőséget a megújulásra."

Porga Gyula évértékelő beszédében elmondta, a rendhagyó ám hagyományteremtő rendezvénnyel céljuk, hogy közösségként értékeljék az évben elért sikereket, és együtt nézzenek a rájuk váró feladatok elébe.

Egy felmérés során a megyei jogú városokhoz tartozó járások fejlettségének viszonylatában az infrastruktúra fejlettségét, vállalkozói adottságokat, szociális támogatásokat figyelembe véve Veszprém a győri járás után a második legfejlettebb járási térség Magyarországon.

Porga Gyula tartott évértékelő beszédet kedd este a HangvillábanPorga Gyula tartott évértékelő beszédet kedd este a Hangvillában

A polgármester előadásából megtudtuk, hogy Veszprém a tizenötödik legnagyobb megyeszékhely, s a tizenegyedik legerősebb gazdasággal rendelkező magyar város. A legdinamikusabban fejlődő városok sorában a negyedik helyet foglaljuk el. Az öregedési rátában mutatja a város a legnagyobb gyengeségét, ám országos szinten a legelső helyen állunk a képzettség tekintetében.

Porga Gyula beszédében kiemelte, hogy ezen eredmények alapján Veszprémnek a jövőben azokat a tényezőket kell megerősítenie, ahol korábban gyengébben teljesített. Valamint továbbra is feladatának gondolja a város, hogy a fiatalokat marasztalja és visszacsalogassa Veszprémbe.

A város éves költségvetése alapján a központi forrás, mely a pályázati támogatásokat is magában foglalja, összesen 27%. Tervezetten a bevételek 70%-t működésre 30%-t pedig beruházásra fordították volna, ám az utóbbit sikerült növelni. "A város próbál a lakosságának és a környékbelieknek a tervezettnél mindig többet nyújtani"- mondta.

A rendezvényen jelen voltak a veszprémi cégek, civil szervezetek, oktatási és kulturális intézmények vezetőiA rendezvényen jelen voltak a veszprémi cégek, civil szervezetek, oktatási és kulturális intézmények vezetői

Fontos, hogy a város nemcsak működik, hanem fejlődik is. Az Európai Uniós támogatások mellett a városnak lehetősége volt önerőből megvalósuló fejlesztésékre is, mely számos városi intézmény megújítására és beruházásra irányult.

A Modern Városok Program és a Zöld Város Program mellett a tervezett fejlesztések közlekedési fejlesztéseket, óvoda felújításokat, az egészségügyi alapellátás fejlesztését és a sport infrastrukturális fejlesztését foglalja magában.

Porga Gyula évértékelő beszédének a végén bejelentette, Veszprém a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa versenyre hivatalosan is beadta a pályázatát.

A polgármester meggyőződése szerint Veszprém képes nem csak a magyarországi városok közt helyt állni, hanem európai megmérettetésben is jól tud szerepelni. "Ezt csak akkor tudja a város elérni, ha nemcsak a közigazgatási határain belül, hanem térségben és egy közösségként tud gondolkodni"- zárta beszédét.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.