Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Egyre több halat eszünk, de van hova fejlődnünk

2017. december 25. 9:24 // Forrás: mti
Folyamatosan nő, már évi hat kilónál jár a magyarok egy főre eső éves átlagos halfogyasztása, de lehetne még magasabb is - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője.

Lévai Ferenc hozzátette, hogy e mennyiség kétharmada a karácsonyi ünnepek idején fogy el. Mint mondta, egyes tengerparti államokban akár az évi 70 kilogrammot is eléri az egy főre eső halfogyasztás. A hal rendszeres fogyasztása jelentősen csökkenti az érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Ugyanakkor a hal sehol nem olcsó, ráadásul tárolása is bonyolultabb, mint a húsé. Magyarországon továbbra is a ponty a legkeresettebb halfajta, ára mellett a hagyományok miatt is.

vehir.hu
további cikkek
Megnyílik a Csodakert: november 30-tól minden vasárnap adventi programok várják a közönséget közélet Megnyílik a Csodakert: november 30-tól minden vasárnap adventi programok várják a közönséget November 30-án, 16:30-kor ünnepélyesen megnyílik a Veszprémi Petőfi Színház előtti téren kialakított Csodakert, amely különleges hangulattal és vasárnaponkénti műsorokkal várja az érdeklődőket. A kert mindennap látogatható lesz az előadások végéig, akár késő estig, és számos pihenőpontot, fotóhelyszínt, valamint a színház számára készített betlehemet is megtekinthetnek, átélhetnek a látogatók. 2025. november 26. 10:53 Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.