Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Fejlesztik a hulladékkezelő rendszert

2018. február 15. 12:00
Csaknem hárommilliárd forintból fejleszti a hulladékkezelő rendszerét az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás.

A társulás szerda délelőtt jelentette be az idén megvalósuló fejlesztéseit. Czaun János elnök kijelentette: a 2013-ban elindult hulladékkezelő rendszer történetének legnagyobb fejlesztése történik meg idén mintegy 2,9 milliárd forint értékben, melyből 2,6 milliárdot uniós forrásból (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program) finanszíroznak, míg 300 millió forintot az állam biztosít.

Czaun JánosCzaun János

Veszprémben két területen történik majd fejlesztés: a meglévő Kistó utcai hulladékudvarban 650 milliós beruházást hajtanak végre, a kéziválogató rendszert gépesítik. Létrejön egy új hulladékudvar is az Aradi úti garázssornál, ahol a Haszkovó lakótelep lakói szabadulhatnak meg ingyenesen a kommunális- és a szelektív hulladékgyűjtőkben nem elhelyezhető hulladéktól. Mint Czaun János elmondta, ezen a városrészen különösen gyakori probléma, hogy sokan a – Kistó utcában egyébként jelenleg is ingyenesen leadható – hulladékot illegális módon a szelektív gyűjtők mellett hagyják.

Változások várhatók a királyszentistváni hulladékkezelő telepen, ahol jelenleg 158 önkormányzat 300 ezer lakosának 80 ezer tonna hulladékát dolgozzák fel évente. Farkas László, a társulás projektvezetője arról számolt be, hogy fejlesztik a válogató technológiát, ezáltal igyekeznek minél több hasznosítható anyagot kinyerni a begyűjtött hulladékból.

Farkas LászlóFarkas László

De lesznek változások a megye más területein is: Pápán és Zalahalápon kapacitást bővítenek – utóbbi helyszínen úgynevezett manipulációs teret is kialakítanak, ahol az üveg hulladék rakodása történik. A balatonfüredi komposztálóban szintén kapacitásbővítés történik majd. E fejlesztések mellett a projekt részeként eszközöket is beszereznek: munkagépeket, tárolóedényeket, konténereket és gyűjtőjárműveket vásárol a társulás.

Farkas László hozzátette: fontos feladat a lakosság szemléletformálása is. Hiába ugyanis minden technológiai fejlesztés és jóakarat, ha a célközönség nem hajlandó jól igénybe venni a kialakított szolgáltatásokat.

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.