Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szavazzunk együtt Süle Zsoltra!

2018. február 20. 12:00
Hétvégén dől el, hogy ki képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalversenyen, szavazatainkkal segíthetjük a veszprémi Süle Zsoltot.

Szavazzunk együtt Süle Zsolt Zöld a május című szerzeményére A DAL 2018. döntőjében! A tét csupán annyi, hogy ki képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, Lisszabonban.

Süle Zsolt Veszprém emblematikus alakja. Énekes, dalszerző, szövegíró. A Story bulik, az LGT emlékzenekar koncertjei, a Mozizenekar lemezei, színházi darabokhoz megírt szerzeményei, valamint az ÉSTE Formáció kompozíciói mind az ő zenei sokoldalúságát bizonyítják.

Idén Zöld a május című dalával közel 400 jelentkezőből bejutott a 30 legjobbnak talált szerzemény közé A DAL 2018 műsorba. Zsolt veszprémi kultúrát vitt nagyközönség elé a TV képernyőin keresztül. Izgultunk és drukkoltunk neki, hogy az előválogatóból továbbjusson.

A szakmai zsűrit nem kellett győzködni, hogy milyen értéket képvisel Zsolt dala a mezőnyben.
Legutóbbi szereplésével a második legmagasabb pontszámmal jutott tovább a döntőbe.

Esélyt kapott, hogy Lisszabonban, az Eurovíziós dalfesztiválon Magyarországot és Veszprémet képviselje. A döntőben a zsűri nem szavaz. Kizárólag a nézők által küldött szavazatok döntik el, hogy kié lesz Magyarország legjobb dala. Zsolt első alkalommal kapott ekkora nyilvánosságot, ezért érthető, ha kevesebb potenciális szavazóval rendelkezik, mint vetélytársai.
Mi, veszprémiek lehetőséget kaptunk, hogy február 24-én a Duna és a Duna World csatornán 20:30-kor kezdődő, A DAL 2018 döntőjében Zsolt pontszámát minél magasabbra emeljük sms-ben küldött szavazatokkal, vagy a mobiltelefonra letöltött A DAL applikációval.

Legyünk együtt veszprémiek és szavazzunk minél többen Süle Zsolt dalára! Ezzel is növeljük esélyünket, hogy 2023-ban Veszprém lehessen Európa Kulturális Fővárosa. Hajrá Zsolt! Hajrá Veszprém!

vehir.hu
további cikkek
Remek hangulatban telt a Krumpliszüreti Fesztivál Olaszfaluban Remek hangulatban telt a Krumpliszüreti Fesztivál Olaszfaluban Szombaton tartották a 21. Krumpliszüreti és Művészeti Fesztivált, amely természetesen a krumpli jegyében zajlott. 2024. szeptember 9. 15:08 Idén is sokakat vonzott a Rozmaring Fesztivál Városlődön Idén is sokakat vonzott a Rozmaring Fesztivál Városlődön Augusztus 23-25. között tizedik alkalommal rendezték meg a Rozmaring Fesztivált Városlődön. A Templom tér zsúfolásig megtelt, a hangulat kifogásolhatatlan volt, noha vasárnap még van lehetőség kilátogatni a helyszínre, hiszen a zárónap is izgalmasnak ígérkezik. 2024. augusztus 24. 22:36 Négy film, amiért idén még érdemes lesz moziba menni Négy film, amiért idén még érdemes lesz moziba menni Noha még javában tart a nyár és a napokban a strandidő is visszatér, nem lehet nem észrevenni, hogy egyre rövidülnek a nappalok, és közledik a korán sötétedős, hűvös őszi-téli időszak. A kültéri programok helyett egyre vonzóbbá válnak az olyan szórakozási lehetőségek, mint a mozi. Ránéztünk a várható premierekre, milyen filmekre lesz még érdemes idén jegyet váltani? 2024. augusztus 8. 21:34 Kinek szurkolunk, amikor a magyaroknak szurkolunk? Kinek szurkolunk, amikor a magyaroknak szurkolunk? Közeleg az olimpia, már csupán néhány nap maradt vissza a megnyitóig, és a vigyázó szemét mindenki Párizsra veti. Az itthonról történő izgalmas várakozás a sportszámok előtt, a bekészülés, a takaró és a nasi kettőse sokaknál a mai napig kiveri a biztosítékot. 2024. július 22. 21:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.