Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 8. Dénes
Veszprém
9°C
2026. április 8. Dénes
Veszprém
9°C

Az elnyomottak a végső győztesek

2018. február 23. 11:42
A kommunizmus áldozatainak emlékére avattak táblát a várbörtön udvarán pénteken.

Porga Gyula polgármester hangsúlyozta: nem az embertársaikkal kegyetlenkedő pribékekre kell emlékeznünk, hanem az elnyomó rendszer azon áldozataira, akik az embertelenségben is emberek maradtak. Az emléktábla azok hősiességét hirdeti, akik kiszolgáltatottságukban is képesek voltak ellenállni a diktatúra elnyomásának, akár életüket is áldozva. Akiket elsőként győzött le látszólag az elnyomás, éppen azok lettek a végső győztesek, akiknek testét meggyötörték, de lelkük mindmáig hirdeti a szabadságot.

Porga GyulaPorga Gyula

– Azokra emlékezünk, akiket a gyűlöletre és osztályharcra alapuló kommunista diktatúra nyomorított és gyilkolt meg – hangoztatta dr. Kahler Frigyes jogtörténész. Felelevenítette: 170 éve annak, hogy két nyugati gondolkodó, Karl Marx és Friedrich Engels megfogalmazta a kommunista kiáltványt, melyben egy új világot hirdettek meg. Ez a világ azonban osztályharcra, gyűlöletre és terrorra alapult. Az ideológiát elsőként a párizsi kommün alatt láthatta a világ a gyakorlatban, majd következett Lenin, aki létrehozta a hivatásos forradalmárok testületét, puccsal átvette a hatalmat, és az addig ismert történelem legvéresebb rendszerét alkotta meg.

dr. Kahler Frigyesdr. Kahler Frigyes

Magyarország először az 1919-es kommün napjaiban találkozott ezzel a terrorral, Kun Béla és társai ámokfutása leckét adott a magyar társadalomnak a kommunizmus elnyomásából. 1945 után pedig jött a szovjet megszállás, a gulag, a malenkij robot, a koncepciós perek, a civil társadalom szétrombolása, a TSZ-esítés, a vallásüldözés, a szellemi élet kisajátítása. 1956 volt az az év, amikor a kommunizmussal cinkosan összekacsintó nyugati értelmiség számára is megmutatta a diktatúra igazi arcát.

Varga Tamás és Ovádi PéterVarga Tamás és Ovádi Péter

Az emléktáblát Márfi Gyula katolikus érsek és Oláh Emil a Protestáns Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze áldotta meg, majd a megemlékezők elhelyezték koszorúikat.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23 Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban közélet Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. tegnap 15:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.