Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Nyers erő - káinok ébredése

2008. március 30. 20:55
Vajon igaz a tézis, hogy alapvetően mindannyian jónak születtünk? Valóban csak a környezetünk alakít, szocializál? Voltaire, Rousseau még hittek ebben.  Freud már azt mondta, hogy az emberben az első pillanattól fogva épp úgy ott él a jó és a rossz, az angyali és az ördögi Én. S ahogy aztán küzd bennünk e kettősség, valamelyik felülkerekedik.  De mitől függ, hogy melyik?
Elállatiasodunk. Elszabadul a nyers erő, az emberben szunnyadó állat. Tizenegykét éves gyerekek késsel fenyegetik az utcán békésen járókelőket, már az iskola sem biztonságos. És nem a diákok, hanem a tanárok félnek. Néhány napja Budapesten a VIII. kerületben egy rakoncátlan diák kitépet csapteleppel ütlegelte a tanárát. Kaposvár mellett, egy kis faluban egy „édes” apa halálra verte három éves kisfiát.  A társadalom egy rétege mentségüket keresi.  A környezet az oka, a szocializáció során váltak ilyenné, erőszakot sugároz a média, már a PC gyerekjátékok is arról szólnak, ölj, verj, gyilkolj … és még sorolhatnám.  De hová lesz ilyenkor ezekből az emberekből, az elméletileg alapjaiban véve, születésüktől fogva bennük élő jó?

  Ha már a gyermekek erre képesek, milyen lesz a következő nemzedék? Hová lesz a fegyelem, a nevelő szigor, ami megállíthatná a folyamatot? Az elmúlt napokban a fővárosi tanárverésről harsog a média.  Lassan ott tartunk, hogy mártírt csinálunk szegény diákból, aki ütlegeli a tanárát, mert persze a tanár a hibás, aki béklyózza a gyereket, aki a szigor erejével kényszeríti azt olyan helyzetbe, hogy kitörni kényszerül.  Közben a szakma egy része is a tanárt hibáztatná, pontosan azért, mert nem tud fegyelmet tartani. De hogyan fegyelmezzen, sarkalljon becsületes viselkedésre, neveljen emberségre erőszakos, brutális kölyköket, ha erre már szinte semmi eszköze? Feltették magukban ezt a kérdést azok, akik a törvényeket alkotják és lazítják, most pedig a bántalmazott tanárok felelősségét vizsgálják? Nem tudom Önök hogy vannak vele, én magam sem voltam mintagyerek, volt hogy hangoskodtam tanórán vagy puskáztam dolgozatírás közben, s ezért az is megesett, hogy a tanár bácsi – tanár néni a sarokba állított, vagy kizavart a tanteremből, beírt az ellenőrző könyvembe. Valahogy mégsem jutott eszembe pofon vágni érte. És volt eredménye a büntetésnek, mert bizony sokszor elpironkodtam magamban azon, ahogy viselkedtem. Úgy látszik, ma  más a módi. A pedagógus nem fegyelmezheti a gyereket, mert akkor megsérti a jogait, sérti személyes szabadságát, stb stb… Ma már egy osztályfőnök nem értesítheti a szülőt, ha megtudja, hogy egy diákja drogozik, mert azzal titoktartási szabályzatot sért. Vannak fiatalok, akik késsel a táskájukban sasszéznak az osztálytermek között az iskolában, de a táskájukat átkutatni nem lehet. Törvény tiltja. Mi lesz, ha ezek a kések egyszer előkerülnek az iskolában is, nem csak a VIII. Kerület szűk sikátoraiban? És mi lesz, ha a kések helyett majd elszaporodnak a pisztolyok? Tömegmészárlás, mint az amerikai iskolákban? Ezen kellene elgondolkozni, mikor csaptelepet ragad egy kis ártatlan tanuló, hogy megleckéztesse a tanárát, miközben a társai ezen jót mulatnak. Mert most még talán nem késő. Ma mindenkinek csak jogai vannak. Hová lettek a kötelességek? Az én időmben a renitens tanulót, aki fegyelmezhetetlen volt, simán kicsapták az iskolából.  Szívesen feltenném ezt a kérdést az illetékeseknek: mihez van ma joga egy tanárnak? Nem volt olyan régen, amikor még a neveletlen gyerek nádpálcával kapott körmöst, ha kiérdemelte – és ember lett belőle. Ma egyfelől szárnyalnak az emberi jogok, a fene nagy szabadság (alleluja liberális eszmék), másfelől minden jogtól megfosszuk azokat, akik még jó irányba terelhetnék ezt a megfeneklett, eltévedt világot.

  A lefoglalt holmi egy részét még a hatóságok sem merték elszállítani a helyszínről, hanem tűzszerészek ott, a helyszínen semmisítették meg. Ez bizonyára egy veszélytelen, ártatlan hobbi. És ha tragédia történt volna? Ha egy ház, és a benne élő család a levegőbe repül? És ha netalántán (bár feltételezni sem merem) ezeket a fegyvereket, robbanóanyagokat használta is volna valaki? Ezek a fiatalok most szabad lábon védekeznek.  A kapitányságon azt mondták, azért valahol remélik, hogy a srácok folytathatják rendesen az életüket, és nem tört derékba itt a jövőjük. Én meg abban bízom, hogy nem pusztán egy ejnye bejnye lesz a büntetésük. Mert ha nem statuálunk példát, mit üzenünk a hasonlóknak? Hogy Magyarországon bármit lehet? Isten hozott következmények nélküli országban.

  Azt hiszem, valahol az elfojtásban kell keresni a magyarázatot.  Ki nem mondott, ki nem mutatott érzelmek, félelmek, amik gyűlnek, gyűlnek, majd egy nap robbannak. S ennek szenvedője akkor pusztít vagy önpusztít, esetleg mindkettő.  Ki a felelős, ha mindezt nem vesszük észre a másik emberben, még mielőtt robban a bomba?

  Néhány napja egy apa agyonverte három éves kisfiát, s mint utólag kiderült, folyamatosan bántalmazta a gyerekeit, sőt mi több bántalmazásért börtönben is ült, ahonnét alig egy éve szabadult. Mégis megismétlődött az eset, csak most egy gyermek halálával végződött. Van ilyenkor felelős? Hol volt az édesanya, aki ezt éveken át tűrte? Vajon mit érez majd, amikor fia sírja mellett áll, és tudja talán mindezt megelőzhette volna? 

Füssy Angéla
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.