Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átadták a Veszprém városért - Pro Urbe érdemérmeket

2018. március 14. 20:13
A díjak átadására a Városházán került sor szerda délután.

Az ünnepség nyitásaként Süle Zsolt, az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogató versenyének döntőse énekelt, hegedűstársa, Ruha Arnold kísérte.

Süle ZsoltSüle Zsolt

Porga Gyula polgármester köszöntőjében elmondta, szép hagyomány Veszprémben, hogy a nemzeti ünnepen alkalmat teremtünk arra, hogy ne csak a nagy nemzeti hősöket ünnepeljük, hanem a helyi hősöket is elismerjük. Azokat, akik gazdagítják Veszprém város közösségét. Jó látni azt, hogy minden évben sok felterjesztés érkezik, a döntés pedig nem egyszerű.

Kiemelte, szerencsére vannak köztünk olyanok, akik a munkájuk, hivatásuk mellett tesznek ezért a közösségért. A díj egyben teher is, hiszen a díjazottaknak inenntől pecsétjük van arról, hogy példaképek, de teher nekünk is, hiszen követnünk kell őket. Az idei díjazottak: Imre Frigyesné, Iváncsik Gergő és Gulyás Péter.

Imre FrigyesnéImre Frigyesné

Imre Frigyesné 31 éven át volt a Lovassy László Gimnázium kimagaslóan eredményes tanára. Minden feladatát nagyfokú odafigyeléssel, rendkívüli szorgalommal és odaadással végezte. Két cikluson át képviselte az oktatás- és művelődésügyet Veszprém város képviselőtestületében. Imre Frigyesné olyan kivételes tanáregyéniség, aki a történelmet nem csak tanította, de a mai napig éli, élteti. Az általa vezetett Brusznyai Alapítvány kurátoraként 28, elnökeként pedig 21 éve ápolja Brusznyai Árpád, Veszprém történelmi jelentőségű mártírjának emlékét. Fontos célkitűzése a városhoz való kötődés, a magyarságba vetett hit valamint az összetartozás érzésének erősítése a város polgárainak körében. Kimagaslóan eredményes tevékenységét rangos állami kitüntetésekkel, többek között Szacsvay Imre- díjjal ismerték el. 2018-ban Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése Veszprém város közéletében, közművelődésében valamint az oktatás területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Imre Frigyesné részére Pro Urbe díjat adományoz.

Iváncsik GergőIváncsik Gergő

Iváncsik Gergő kézilabda pályafutása az általános iskolában kezdődött, ahonnan a Győri ETO utánpótláscsapatához került. 1998-ban, 17 évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban. Tehetsége már nagyon korán megmutatkozott, 2000-ben le is igazolta az akkor Fotex néven nyilvántartott bakonyi gárda. Klubjával több hazai és nemzetközi sikert is elért, a Kupagyőztesek Európa-kupájában győznie is sikerült csapatával, a Bajnokok Ligájában pedig egészen a döntőig menetelt. Pályafutása végéig hű maradt a veszprémi alakulathoz. A korosztályos válogatottakkal is szép sikereket ért el, 1997-ben az ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmet, két évvel később pedig aranyérmet szerzett. A junior válogatottal 2001-ben világbajnoki negyedik helyig jutott csapatával. A felnőtt címeres mezt 2000-től tizenhét éven át viselte, 270 mérkőzésen 696 gólt szerzett. Két olimpián is részt vett, mindkét alkalommal az előkelő negyedik helyet szerezte meg a férfi kézilabda-válogatott. 16-szoros magyar bajnokként, 14-szeres magyar kupagyőztesként, kétszeres SEHA Liga győztesként 2226 góllal a háta mögött 2017-ben vonult vissza a profi kézilabdázástól. Alázatos, szorgalmas sportember. 2010-ben, amikor egészen a Világválogatottig jutott „Az év magyar kézilabdázójának” is megválasztották. 2012-ben munkáját Magyar Arany Érdemkereszttel ismerte el a Magyar Állam. 2018-ban Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése példamutató sporttevékenysége valamint Veszprém város nemzetközi hírnevének öregbítésében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Iváncsik Gergő részére Pro Urbe érdemérmet adományoz.

Gulyás PéterGulyás Péter

Gulyás Pétert nem csupán a csapathoz, hanem Veszprém városához is mindennél erősebb szálak fűzik. Veszprémi nevelésű játékosként kezdetben kölcsönben szerepelt Nagykanizsán és Balatonfüreden, majd 2005-től erősítette a veszprémi felnőtt csapatot. Klubszinten számos sikert könyvelhet el, a legnagyobbak közé tartozik a KEK-és SEHA-liga győzelem valamint a Bajnokok Ligájában ezüstérem. Válogatottsága is számos sikert tartogatott számára. A junior-válogatottal 2004-ben Európa-bajnoki negyedik, majd egy évvel később a hazai rendezésű tornán világbajnoki bronzérmes lett. A felnőtt válogatottban 2006-tól szerepelt, Európa-bajnokságon, világbajnokságon és olimpián is pályára lépett. 111 mérkőzésen 220 gólt dobott. Tizenötszörös magyar bajnok, 14-szeres magyar kupa győztes. 1423 góllal a neve mellett 2017-ben fejezte be profi pályafutását. Azóta az utánpótláscsapatok szakmai felügyeletével foglalkozik. Sporttársai humoros, sportszerű embernek tartják, aki nagy egyénisége a sportágnak, és ugyanilyen szintű ikonja a veszprémi kézilabdázásnak. 2012-ben a Magyar Állam Magyar Ezüst Érdemkereszttel ismerte el munkáját. 2018-ban Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése példamutató sporttevékenysége valamint Veszprém város nemzetközi hírnevének öregbítésében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Gulyás Péter részére Pro Urbe érdemérmet adományoz.

Tokos Bianka
Domján Attila
további cikkek
Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. ma 12:35 Feltárul a rácsokon túli tabusított világ Life&Style Feltárul a rácsokon túli tabusított világ "Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének. ma 12:27 TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Life&Style TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban. ma 12:19 Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője közélet Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. ma 9:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.