Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 8. Dénes
Veszprém
7°C
2026. április 8. Dénes
Veszprém
7°C

Startpályán a sport-és közlekedésfejlesztések

2018. március 20. 20:11
Veszprémben járt dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, hogy a helyi vállalatvezetőkkel egyeztessen, emellett a Veszprémet érintő, állami forrásból megvalósuló sport- és közlekedésfejlesztésekről is beszámolt a városházán. A látogatás alkalmából megkérdeztük, hogy állnak jelenleg a beruházások, valamint az országgyűlési képviselő feladatairól is szót ejtettünk interjúnkban.

A hamarosan megépülő uszoda 100 százalékban állami beruházásként valósul meg. A veszprémiek már nagyon kíváncsiak milyen lesz. Hogy áll most a beruházás?

A kormány programjában kiemelt szerepet kap a sport támogatása, a sportlétesítmények fejlesztése. A szavak helyett ebben az esetben azt hiszem, hogy beszédesebbek a képek. A látványtervek jól mutatják, hogy milyen uszoda épül majd.

Jelenleg a közbeszerzési eljárás zajlik, ez várhatóan április 10-én fejeződik be.

Így néz majd ki az uszoda belseje a látványtervek szerintÍgy néz majd ki az uszoda belseje a látványtervek szerint

Egy olyan uszoda épül Veszprémben, ami a mai kor igényeinek megfelel. Ahogy említette is, ez egy teljes egészében hazai forrásból finanszírozott beruházás, 5 778,0 millió forint költségvetési támogatásból valósul meg.

5370,0 m2-en három medence készül, egy versenymedence, egy edzőmedence és egy tanmedence – összesen 1625 m2 vízfelülettel.

A tervek szerint egy wellness részleget is kialakítunk, amelyben lesz medence a gyermekeknek, 24 személyes pezsgőmedence, tepidárium, panoráma szauna, gőzkabin, jégkabin, infra szauna és hideg vizes merülőmedence is.

Az uszoda befogadóképessége a használók tekintetében 500 fő, a nézőké (lelátó) 750 fő. A megépítendő parkolóhelyek száma 100 darab lesz.

És kívülrőlÉs kívülről

Két másik fontos beruházás is tervben van Veszprémben, ezekről mit lehet tudni?

Így van. Az egyik a Veszprém Aréna, a másik pedig az új jégcsarnok.

A Veszprém Arénával kapcsolatban valószínűleg sokan tudják már, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség pályázik a 2022. és a 2024. évi férfi felnőtt kézilabda Európa Bajnokság rendezési jogára. A pályázathoz kellett egy szándéknyilatkozat a magyar kormánytól, amelyben vállaljuk, hogy abban az esetben, ha elnyerjük a rendezés jogát, megfelelő versenyhelyszínt biztosítunk. A kormány ezt a vállalást megtette, és szándéknyilatkozatot írtam alá arról, hogy a 8000 fő befogadóképességű Veszprém Aréna megépítése megvalósul a rendezés időpontjáig, az épület pedig alkalmas lesz arra, hogy az Európa Bajnokság helyszíne legyen, mind az infrastruktúráját, mind pedig befogadóképességét tekintve.

Amennyiben sikerül az önkormányzattal megállapodni, a Veszprém Aréna tetőszerkezetét elbontjuk annak érdekében, hogy a meglévő két szinten lévő ülősorok kiegészüljenek egy új karéjjal. A plusz szintek ráépítésével tölcsérszerűen növekedik meg az épület mind a négy oldalán, és új tetőszerkezetet kap. Nem csak több néző fér majd így el az Arénában, hanem nagyobbak lennének az öltözők és a közlekedő helyiségek. A megújult épület a terek szerint megfelel majd az EHF és az IHF szabályainak és a TV közvetítések feltételeinek is.

A tervek között szerepel egy nettó 1974 m2 alapterületű, kézilabdapályát is magába foglaló gyakorló/munkacsarnok építése is, amely közvetlenül kapcsolódna az Arénához.

A másik fontos veszprémi beruházás a tervezett új jégcsarnok, ami éppen a két korábban említett beruházás között, tehát az Aréna és az uszoda között fog elhelyezkedni 4 300 m²-en.

Ehhez a beruházáshoz is jelentős költségvetési támogatást nyújt a kormány.

Sokat hallani a megyei jogú városok gyorsforgalmi bekötéséről, ami kiemelt kormányzati törekvés. Mire számíthat Veszprém?

Márciusban adtuk át a várpalotai elkerülőt, ezzel a Székesfehérvár, az M7-es autópálya és Veszprém között a négysávos összeköttetés teljes hosszban megvalósult. Már zajlik az M8 gyorsforgalmi út M7-Dunaújváros-Kecskemét közötti szakaszainak előkészítése is. A beruházásokkal létrejövő M7-M6-M5 kapcsolat az M0 körgyűrűt érintő kerülőhöz és az egyéb, zömmel főúti alternatívákhoz képest is rövidebb idő alatt, alacsonyabb költséggel megtehető utat jelent majd a Balaton térsége és a Dél-Alföld között. Az új útszakaszok az M8-tengely (a Graz/Klagenfurt/Villach térségéből induló, Körmenden, Veszprémen, Dunaújvároson át Kecskemétig, majd két ágban Egerig és Békéscsabáig folytatódó sztrádakapcsolat) kiépítésének fontos mérföldkövei.

Ovádi Péter a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a térségben. Milyen a kapcsolata Péterrel, milyen embernek ismeri?

Pétert még Navracsics Tibor munkatársaként ismertem meg. Az elmúlt három évben választókerületi elnökként több ügyben fordult hozzám és a minisztériumhoz, a térség polgármestereivel közösen. Tenni akaró ember, akinek szívügye Veszprém és a térség fejlődése. Érdekes, hogy a térség országgyűlési képviselője legfeljebb kötözködő írásbeli kérdésekkel fordult a tárcához.

Miniszter úr 2014-ben egyéni körzetben is mandátumot szerzett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3-as választókörzetében. Ön szerint mi a legfontosabb feladata egy képviselőnek?

Az, hogy ne felejtse el, honnan jött és kik küldték. Én Kisvárda és térsége országgyűlési képviselője vagyok, és a mai napig Kisvárda az otthonom, hiába töltöm az időm jelentős részét Budapesten. Hétvégére mindig hazamegyek, nem lehetek annyira fáradt, hogy ezt ne tegyem meg. Azt remélem, hogy a választók nemcsak érzik, hanem látják, a mindennapokban tapasztalják is, hogy tenni szeretnék és tudok értük, azért, hogy legyen munkájuk, hogy boldoguljanak, biztonságban és egyre jobban éljenek. Ezt kellene tennie az Önök országgyűlési képviselőjének is. Pétert ismerem, tudom, hogy milyen a hozzáállása. Tudom, hogy Veszprémé a szíve és Veszprémé is marad – ilyen képviselőre lenne szüksége a városnak.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23 Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban közélet Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. tegnap 15:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.