Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Eltemették Demján Sándort

2018. április 10. 16:17 // Forrás: mti
Örök nyugalomra helyezték Demján Sándor nagyvállalkozót kedden Budapesten a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 19-es parcellájában.

A március 26-án 75. életévében elhunyt üzletember végső búcsúztatásán több ezer ember rótta le kegyeletét, köztük nagykövetek, politikusok, az üzleti, a művészi és a sport világ számos hazai képviselője. A temetésén jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, valamint a kormány több minisztere.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a barátok, kollégák, üzlettársak nevében elmondott búcsúbeszédében az elhunyt munkásságát méltatta. Mint fogalmazott, az ellátandó feladat lekötötte életét, munkatempója öldöklőnek tűnt, és bár csapatjátékos volt, döntéseiben szeretett szuverén lenni. A vállalkozók elismert vezetőjeként kiállt értük, és ellensége volt a hatékonyságot akadályozó bürokráciának. Demján Sándor megkérdőjelezhetetlen hazafi volt, mindig az ország érdekeit nézte - emlékeztette a gyászolókat.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere kiemelte, hogy a modernkori Magyarország egyik legeredményesebb üzletemberétől, mecénásától búcsúznak, aki nemcsak Budapest és Magyarország, hanem a térség egyik legtehetségesebb, legbefolyásosabb gazdasági és közéleti szereplője volt, fejlesztéseivel Budapest arculatát átrajzolta, kedvezően alakította.

A kormány nevében búcsúzó Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy Demján Sándor a magyar gazdaságtörténet meghatározó alakja volt, modern gazdasági személetet képviselt. Úgy fogalmazott, hogy a vállalkozói világ legendás alakja távozott, akit emberi nagysága, az adott kor kereteit áttörő sikerei, a haza boldogulásáért végzett munkája még életében legendává tett.

Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt. 1943. május 14-én született Börvelyen. Szakmai karrierjét 1965-ben a Gárdonyi ÁFÉSZ-nél kezdte. Pályája során számos cég létrehozásánál bábáskodott: 1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása. Nagyvállalkozóként feladatának tekintette a kultúra támogatását, 2003-ban létrehozta a Prima Primissima Díjat. A Demján Sándor Alapítvány több ezer nehéz helyzetben lévő diák, egyetemista ösztöndíját finanszírozza. Budapest városfejlesztésében betöltött kiemelkedő munkásságáért 2003 óta Budapest Díszpolgára. A hazai kultúráért, valamint a rászorulók felkarolásának érdekében végzett munkája elismeréseként az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült, 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.