Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
20°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
20°C

Átadták az idei Csolnoky-díjakat

2018. április 13. 4:00
Huszonnyolcadik alkalommal adták át a Csolnoky-díjat a Csolnoky Ferenc Kórházban a csütörtök délutáni emlékülésen. Idén három dolgozót jutalmaztak.

Ifj. Csolnoky Ferenc iskoláit Veszprémben kezdte, majd Pápán érettségizett. 1872-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán szerzett diplomát, a fővárosban kezdte a munkát. 1878-ban visszajött Veszprémbe. Először a megyei börtön, majd Veszprém város tiszteletbeli orvosává és 1881-ben a városi kórház másodfőorvosává nevezték ki. Neve közel fél évszázadig összekapcsolódott Veszprém város egészségügyi kérdésekben hozott intézkedéseivel. 1894-től a városi kórház sebész főorvosa. Sokat tett annak érdekében, hogy a kórház menedékház jellege megszűnjön, és az idős betegek számára szegényház épüljön. A szegényház 1890-ben nyílt meg, és 1950-ig működött. Szakmai felkészültségével, kitűnő szervezőképességével, és jó diplomáciai érzékével hívta fel magára a figyelmet. 1899-ben alkalmasnak ítélték az új nyilvános kórház vezetésére, és felkérték az igazgatói állás betöltésére. Ettől az időponttól a veszprémi kórházban is megvalósult az egységes szakmai és gazdasági vezetés, és a betegellátó munkát orvosigazgató irányította. A kórházigazgatói teendőket 1926-ig látta el. Ő volt az első orvosigazgató. A kórház 1990-ben vette fel a nevét, majd ekkor alakult a Csolnoky Ferenc Emlékbizottság, amely minden év áprilisában tudományos ünnepen tiszteleg emléke előtt.

Idén Csolnoky-díjat vehetett át Dr. Gajzer Éva, aki 1971-ben szerzett orvosi diplomát. A diploma megszerzése után a kórház gyermekosztályán kezdte meg pályafutását, és itt folytatta a mai napig megszakítás nélkül. 1967-ben szerzett szakképesítést csecsemő-és gyermekgyógyászatból. Az elmúlt 47 évben megélte az egészségügyi ellátási rendszer és a kórház békés és nehezebb időszakait. Hűségesen alkalmazkodott és helytállt a gyermekellátás érdekében minden körülmények között. Lenyűgöző tapasztalata és memóriája a centrum munkáját jelenleg is segíti. Évtizedek óta végzi a diabéteszes gyermekek gondozását, csípőszűréseket. 1996-ban diabetológiai szakképesítést szerzett. Jelenleg nyugdíjasként a fenti feladatok mellett oszlopos tagja a gyermeksürgősségi ellátásnak. Eddigi szakmai tevékenységét 1986-ban Egészségügyi Minisztériumi dicsérettel jutalmazták. Fenti szakmai munkássága, több évtizedes helytállása, az osztály érdekében kifejtett tevékenysége alapján a bizottság érdemesnek tartja a Csolnoky Ferenc emlékérem és díszoklevél odaítélésére.

Dr. Gajzer ÉvaDr. Gajzer Éva

Csolnoky-díjat kapott Kanyárné Bakonyi Mária, aki 1980 augusztusától dolgozik a kórház 2-es belgyógyászati osztályán. Az ápolói pályát a Kállai Éva Egészségügyi Szakiskolában kapott általános ápoló és asszisztens képzettséggel kezdte. 1981-ben felnőtt szakápoló, 2004-ben OKJ ápoló képzettséget szerzett. 22 évig főnővérként dolgozott, azt követően ápolóként látja el feladatait a belgyógyászaton. Az ápolói hivatást magáénak érzi, szereti csinálni. Az osztályon eltöltött időszak alatt a szakmai hozzáértését bizonyította. Munkáját biztonságosan, elővigyázatosan végzi a szakmai szabályok pontos, precíz betartásával. Munkakörének egészét átlátja, munkáját lelkiismeretesen végzi. Terhelhetősége és a munkához való hozzáállása a fiatalok számára is jó példa. Magatartása közvetlen, együttműködő és segítőkész, mind a kollégákkal, mind a betegek hozzátartozóival szemben. Szakmai munkája elismeréseként 1989-ben egészségügyi miniszteri dicséretben, 1992-ben ápolásigazgatói dicséretben részesült. Szakmai pályafutása, a szakmai iránti elkötelezettsége, szeretete, a betegellátás biztonsága érdekében kifejtett majd 40 éves munkássága érdemessé teszi a Csolnoky Ferenc emlékérem és díszoklevél odaítélésére.

Kanyárné Bakonyi MáriaKanyárné Bakonyi Mária

Csolnoky-díjat kapott Dr. Mészáros Iván, aki 1984-ben szerzett orvosi diplomát. A diploma megszerzése óta, 1984 októberétől dolgozik az intézmény baleseti sebészeti osztályán. Kezdetben orvosgyakorlóként, majd alorvosként, adjuntusként, 1996-tól másodfőorvosként látja el a feladatait. 1988-ban sebészetből, 1990-ben traumatológiából, 1995-ben kézsebészetből szakvizsgázott. Elsőként szerzett kézsebészeti szakvizsgát a kórházban, ezzel új profilt teremtett az osztályon. 2012 februártól tölti be a traumatológiai ortopédiai szájsebészeti osztály főorvosi pozícióját. Magas szintű szakmai elismertségét a baleseti sebészeti társaság vezetőségének tagsága, valamint többszöri tanulmányúton való részvétele és tudományos előadássorozatok megtartása is bizonyítja. Emberi kvalitásai kiválóak, önzetlenül segít mindenkin. 2004-ben igazgatói dicséretet, 2012-ben Csillag-díjat kapott. Az intézményben eltöltött több mint 30 éves munkássága, valamint eddigi magas szintű szakmai és vezetőségi tevékenysége alapján a bizottság érdemesnek tartja a a Csolnoky Ferenc emlékérem és díszoklevél odaítélésére. (Mészáros Iván külföldi tartózkodása miatt később veszi át a díjat.)

Tokos Bianka
Domján Attila
további cikkek
Megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat állatvédelmi civil szervezetek részére Megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat állatvédelmi civil szervezetek részére Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a mai napon megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása. ma 16:31 Megújult a takácskerti sportpálya Megújult a takácskerti sportpálya Az Európa Kulturális Fővárosa év alatt rengeteg nagyszabású infrastrukturális beruházás történt Veszprémben, de a városrészek fejlődése nem állt meg, és a helyi közösségek töretlen erővel dolgoznak együtt továbbra is. Ahogy a Takácskert eddig elhanyagolt focipályának megújulása is ezt mutatja.   ma 15:56 Vajon kitől idézett a V-Busz? Vajon kitől idézett a V-Busz? „Hidd el, hogy képes vagy rá és félig már véghez is vitted.” Ez a mondat fogadja a V-Busz utazóközönségét a buszok kijelzőjén. Na, de kitől származik az idézet, ami az érettségiző diákoknak szól elsősorban? ma 10:00 Ki oldja meg a problémákat a Csolnoky Ferenc Kórházban? közélet Ki oldja meg a problémákat a Csolnoky Ferenc Kórházban? Szombat délelőtt a vármegyei Csolnoky Ferenc kórház bejárata előtt „Haldokló egészségügy - a Csolnoky Ferenc Kórház gazdátlan” címmel tartott sajtótájékoztatót Dr. Varga-Damm Andrea képviselőjelölt és Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő.   tegnap 17:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.