Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 8. Dénes
Veszprém
6°C
2026. április 8. Dénes
Veszprém
6°C

Folytatódik a fásítás az állatkertben

2018. április 15. 4:18
Közel negyven új fát telepítenek a Gulya-dombi bejárat mellé, ahol egy új Afrika-szavanna tematikus játszóteret is építenek.

A napokban negyven új nagytermetű fa telepítésével folytatódik a veszprémi állatkert fásítása - számolt be sajtótájékoztató keretében péntek délelőtt Török László, a Veszprémi Állatkert igazgatója. Elmondta, a Gulya-dombi bejárat mellett egy hektáron építenek Afrika-szavanna tematikus játszóteret, ide kerülnek majd az új fák. A tervek szerint itt négy méter magasban egy repülőgépet is elhelyeznek majd, amelybe fel lehet mászni, és onnan lecsúszdázni. A tematikus területen drótkötélpályát és vizes játszóteret is létrehoznak.

brányi mária és török lászlóbrányi mária és török lászló

Az állatkert 2008 óta több mint 1200 nagyméretű fát telepített a területére, kisebb fából, cserjéből pedig összesen 4500-at ültetettek. Javarészt juhart, kőrist, lepényfát és lucfenyőt.

Brányi Mária alpolgármester szerint komoly munka eredménye az itt folyó fásítás, ugyanis a Gulya-domb egy dolomitszikla platón helyezkedik el, ahol körültekintően kell eljárni a fásításkor.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23 Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban közélet Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. tegnap 15:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.