Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Környezetünk egy üveggömbön át

2018. május 19. 4:00 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Gömbbe zárva címmel nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában pénteken. Németh Krisztina alkotásai június 4-ig tekinthetők meg.

Kellerné Egresi Zsuzsanna, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettese a megnyitó alkalmával hangsúlyozta, örömmel ad helyet a színház előcsarnoka időszakos kiállításoknak, az pedig külön öröm, ha valakinek nem ez a hivatása, hanem hobbi szinten űzi a képzőművészetet. Hozzátette, egy évadban mintegy 100 ezer néző látogat el a színházba és nézi meg az alkotásokat.

A kiállítás alkalmával Rostásy Szabó Mihály fotóművész köszöntőjét Németh Krisztina édesapja, Németh István olvasta fel. Kiváló női szemmel ábrázolja azt, amely mellett az utca embere csak egyszerűen elsétál észre sem véve azok szépségét - írta a művész. Úgy fogalmazott, az ő kezében a fényképezőgép nem egyszerűen munkaeszköz, hanem a vizuális világ bemutató eszköze. Csodákra képes egy kis üveggömbbel, bemutatva a fejre állított világot. Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat a jelenből, a gombnyomás pillanatával már a múlt lesz - vélekedett.

vehir.hu
további cikkek
Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház színház Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház Sajtótájékoztatón ismertette az ifjúságfókuszú előadásait a Veszprémi Petőfi Színház. Szó esett arról, miként lehet a színház ma élő találkozási pont, értékközvetítő tér és valódi kapaszkodó a fiatal generációk számára. Egy biztos, a színházon nem múlik, hogy mindez megvalósulhasson: most ezer forintos jeggyel várják az ifjúságot több előadásra is. 2026. január 16. 22:20 „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” kultúra „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” Színész, rendező, dalszerző – és mindenekelőtt érzékeny megfigyelője annak a világnak, amelyben élünk. Máté P. Gábor pályája az elmúlt másfél évtizedben látványosan kitágult: a színházi deszkáktól a filmvászonig, a mesedaraboktól a társadalmi valóságig, a dalszövegírástól az önálló zenei albumokig vezet az útja. Alkotói döntésekről, morális határhelyzetekről, a COVID idején született, díjnyertes kisjátékfilmjéről, a zene felszabadító erejéről és az önazonosságról is beszélgettünk vele. 2026. január 14. 12:20 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.