Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Botlókövekkel emlékeztetnek a Veszprémből elhurcolt zsidókra

2018. május 31. 5:00
Közöttünk éltek, azokban az épületekben laktak, amelyek mellett ma is nap mint nap elhaladunk – mégsem tudunk róluk semmit. A holokauszt veszprémi áldozatai nem arc nélküli tömeg: tudjuk a nevüket, tudjuk, kik voltak: emberek, mint mi, akik ugyanúgy szerettek, házasodtak, gyerekeket neveltek, mint mi. Erre emlékeztetnek hamarosan a belvárosban elhelyezendő botlókövek.

Magyarországon is több kisebb-nagyobb településen helyeztek már el botlóköveket – Európában több tízezer darabot. A Veszprémi Zsidó Hitközség is évekkel ezelőtt kezdeményezte a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületnél, amely szervezet a magyarországi kövek elhelyezését koordinálja, hogy a sok száz veszprémi áldozat közül néhánynak a nevét ilyen módon is, az utolsó lakhelye közelében elhelyezett botlókő elhelyezésével megörökíthesse.

Veszprémi Zsidó Hitközség is lehetőséget kapott arra, hogy 5 veszprémi család 12 tagjának emlékére – az áldozatok utolsó lakhelyének közelében, járdán, kapualjban – botlóköveket helyezzen el.

Az áldozatok egykor valamennyien a város megbecsült polgárai voltak. A botlóköveket a Kölnben élő Gunter Demnig szobrászművész készíti. A művész az előzetes egyeztetések alapján ez év augusztusában vagy szeptemberében érkezne városunkba, és a Veszprémi Zsidó Hitközséggel együtt – ahogy ez minden eddigi helyszínen is történt –, közösen helyeznék el a köveket.

A Kossuth utca 5. szám előtt a Dőri családra emlékeztetnek majd a kövek

Az elhelyezendő 10 cm oldalélű kockák betonból készülnek, felső lapjukra réztáblát helyeznek, melyen egy-egy áldozat személyes adatait tüntetik fel. Nevükkel ellentétben attól nem kell tartani, hogy a kövekben ténylegesen megbotlunk: azokat a járda síkjába süllyesztve helyezik el.

A Veszprémben elhelyezendő 12 botlókő a következő veszprémi polgárok emlékét őrzi majd:

  • Benedek Éva (sz. 1923.) Deportálták és meghalt Auschwitzban 1944-ben
  • Benedek Pál (sz. 1891.) Deportálták és megölték Auschwitzban 1944-ben
  • Dőri Katalin (sz. 1889.) Internálták Budapestre 1944-ben, meghalt tífuszban 1945 januárjában
  • Dőri Miklós (sz. 1894.) Munkaszolgálatban eltűnt 1942-ben
  • Dőri Ödönné sz. Rosenberg Leonóra Irma (1872.) Deportálták és megölték Auschwitzban 1944-ben
  • Dr. Kun Lajos rabbi (sz. 1886.) Deportálták és megölték Auschwitzban 1944-ben
  • Dr. Kun Lajosné sz. Pap Frida (sz. 1893.) Deportálták és megölték Auschwitzban 1944-ben
  • Lantos Dezső (sz. 1886.) Deportálták és megölték Auschwitzban 1944-ben
  • Lantos Dezsőné sz. Kopstein Ilona (1895.) Deportálták és megölték Auschwitzban 1944-ben
  • Lantos Anna (sz. 1924.) Deportálták és megölték Auschwitzban 1944-ben
  • Pillitz Ármin (sz. 1866.) Deportálták 1944-ben, útban Auschwitz felé a vagonban meghalt.
  • Pillitz Arminné sz. Münczer Kornélia (1873.) Deportálták és Auschwitzban megölték 1944-ben.
vehir.hu
további cikkek
Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. 2024. március 28. 15:09 További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője közgyűlés További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője Több Veszprémet érintő téma kapcsán is részletesen kifejtette a véleményét Kovács Rajmund, a Reformerek politikai párt önkormányzati képviselője, aki néhány közgyűlési döntést maga is támogatott, pár esetben viszont fenntartásokat fogalmazott meg. 2024. március 7. 8:44 Költséget vetettek, kenyeret törtek közgyűlés Költséget vetettek, kenyeret törtek A ciklus vége előtt néhány hónappal alakult át az ellenzéki térfél; elfogadták a költségvetést; újabb kedvezményekkel bővült a Veszprém kártya. Összefoglalónk a februári közgyűlésről. 2024. február 29. 22:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.