2018. augusztus 19., vasárnap
Huba névnap

Több mint állás – együttállás: Mentorálással a pályakezdőkért

Két hónapja vette kezdetét városunkban a „Veszprémben a jövőd” nevet viselő mentorprogram, amely arra hivatott, hogy pályakezdő fiatalok munkahelyi beilleszkedését támogassa, átsegítve Őket azon a kezdeti időszakon, amikor gondtalan tinédzserből dolgozó felnőtté válnak, annak minden szépségével és kihívásával együtt.

A programot Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata szolnoki mintára pilot projekt jelleggel hívta életre 2 meghatározó helyi gazdasági szereplő (JOST Hungária Bt., Pannontej Zrt.), valamint a mentori feladatokat ellátó Életet Segítő Alapítvány részvételével.

A megvalósítók célul tűzték ki, hogy a Veszprémben és vonzáskörzetében szakképzettséget szerző fiatalokat mentori segítségnyújtással és ösztöndíjjal támogatva a helyben történő munkaerő-piaci elhelyezkedés mutatóit javítsák. A program kiemelt célja továbbá, hogy a középfokú oktatásból versenyképes szaktudással kilépő fiataloknak jó alapokat biztosítsanak a folyamatosan változó 21. századi munkaerő-piacon való eligazodáshoz. A mentori kapcsolat felöleli az élet számos vonatkozását. Egyszerre van jelen benne a szakmai életút- és fejlődés támogatása, valamint az egyéni célokhoz való illesztése, azok kibontakoztatásának segítése.

2018. júniusában 7 pályakezdő fiatal kezdte meg mentorálással kísért munkaviszonyát a haszongépjármű-alkatrész gyártással foglalkozó JOST Hungária Bt., valamint a Pannontej Zrt. alkalmazásában. A fiatalokat szakszerű felkészítésben részesült belső vállalati mentorok, valamint egy külső mentor segíti a zökkenőmentes munkahelyi beilleszkedésben, szakmai- és életútbeli fejlődésben.

Szabados Balázs CNC gépkezelő munkakörben, mentoráltként kezdte meg munkaviszonyát a JOST Hungária Bt-nél. Balázs a 2017/2018-as tanévben fejezte be szakmai tanulmányait. A munkavállalás küszöbén állva legnagyobb félelme az volt, hogy mennyire tud majd jó kapcsolatot kialakítani munkatársaival, akik többségében Nála idősebb, tapasztaltabb szakemberek, valamint meg tud-e felelni munkáltatója szakmai elvárásainak. Már a program előkészítéseként megtartott egy hetes készségfejlesztő tréning is nagy segítség volt számára abban, hogy eloszlassa ezen félelmeit. A fiatalok külső mentora, Maczkó Nóra (Életet Segítő Alapítvány) a tréning során a fiatalok nagyfokú nyitottságát, őszinteségét tapasztalta, ami a „Z” generációs fiatalokról általánosságban elmondható, ha értő figyelemre találnak környezetükben. A munkába lépést megelőző egy hetes intenzív tréning segített a fiataloknak önismeretük elmélyítésében, amelynek előnyeit nem csak a munka világában, hanem magánéletükben is kamatoztathatják.

Maczkó Nóra mentor, Életet Segítő AlapítványMaczkó Nóra mentor, Életet Segítő Alapítvány

Balázs elmondása szerint jó kapcsolatot tudott kialakítani idősebb kollégáival, valamint az Őt segítő vállalati belső mentorral is, aki(k)től minden olyan támogatást megkap munkája során, ami szakmai- és személyes fejlődését segíti. A mentorprogram kulcskritériumaként megfogalmazásra került, hogy a vállalati belső mentorokat is szükséges nyitottá, befogadóvá tenni a mentori szerepkörre. Nem szabad megfeledkezni ugyanis arról, hogy amíg egy segítő foglalkozást űző külső szakértő életpályaként választotta mások támogatását, addig egy termelő közegben dolgozó műszakvezető nem feltétlenül rendelkezik azokkal az interperszonális készségekkel, amelyek alkalmassá teszik mentori feladatok ellátására. A belső mentori szerepkört vállaló kollégák felkészítésük során mind a JOST Hungária Bt., mind a Pannontej Zrt. esetében nyitottan fogadták a programban részt vevő fiatalok egyéni motivációinak megismerését. Maczkó Nóra elmondása szerint ez a fajta „megismerés” nagy segítség egy műszakvezető számára abban, hogy más szemmel lássa közvetlen beosztottjai viselkedését egy-egy szituációban és megértse a miérteket.

Ugyan a „Veszprémben a jövőd” Mentorprogram alig két hónapja vette kezdetét, a résztvevők már most beszámoltak olyan „nem várt” eredményekről, amelyek mentori jelenlét nélkül nem biztos, hogy bekövetkeztek volna. Egy programban részt vevő fiatal azért tette le a cigarettát, mert a mentorálás során személyes céljait – és annak anyagi vonzatát – is sikerült mélyebben megismernie, amely arra ösztönözte, hogy a korábban dohányzásra költött pénzét a terveibe fektesse.

Számos kutatási eredmény számol be arról, hogy a „Z” generációs fiataloknak irreális, csillagászati bérelvárásaik vannak. Ezek sok esetben fals eredmények, ugyanis a munkaerő-piacra napjainkban kilépő fiataloknak jellemzően alig van elképzelésük arról, hogy” mennyit is érnek” így önhibájukon kívül azt sem tudják megfelelően felmérni, hogy mennyibe kerül az önálló élet. Bérigényüket firtató kérdésekre adott válaszaikban sok esetben álmokat fogalmaznak meg, amelyekből nem okoz gondot engedniük, ha – akár külső segítséggel, mentori támogatással – megtapasztalják a realitást.

Szabados Balázs CNC gépkezelő, 2018. júniusában kezdte meg munkaviszonyát mentorált pályakezdőként a JOST Hungária Bt.-nélSzabados Balázs CNC gépkezelő, 2018. júniusában kezdte meg munkaviszonyát mentorált pályakezdőként a JOST Hungária Bt.-nél

Szabados Balázs, a JOST Hungária Bt. fiatal mentoráltja is megerősítette mindezt. A mentorprogram résztvevői számára Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata által egy éven át biztosított ösztöndíjra vonatkozó kérdésünkre elmondta, elégedett a támogatás mértékével. Számára nem az a lényeg, hogy kiugróan magas ösztöndíjat kapjon, a támogatásnak önmagában is örül, hiszen ez a munkabérén kívül egy plusz juttatásként jelenik meg.

2018-ban a munkaerő-piac egyetlen biztos pontja a folyamatos változás. A mentori támogatás átsegítheti a pályakezdő fiatalokat egy életkorukból adódóan is számos változással teli, szenzitív időszakon. Ezt a fajta segítségnyújtást kapacitás hiányában egy többszáz, sokszor többezer főt foglalkoztató cég nem mindig tudja biztosítani munkavállalói számára. Maczkó Nóra, az Életet Segítő Alapítvány mentora megerősítette annak jelentőségét, hogy a tartós foglalkoztatás érdekében a munkáltatók felmérjék pályakezdő fiatal kollégáik egyéni motivációit, érzelmi szükségleteit. Az esetek döntő többségében ugyanis az ezen kérdésekre adott válaszoktól függ, hogy egy fiatal munkavállaló gyökeret tud-e ereszteni első munkahelyén.

Mentoráltja, Balázs jó szívvel ajánlja a programot kortársainak. Elmondása szerint munkahelyi beilleszkedését és szakmai fejlődését is nagymértékben segítik mentorai, akik „egyengetik útját” a mindennapok során.

Korona Vivien