Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C

Szombaton indul a negyedik Pannon UniFest!

2018. november 8. 4:00
Egy fiatal, lendületes, céljaikat megvalósító kis csapat már a negyedik alkalommal tesz kísérletet a közösség összehozására a kultúra nevében. A Pannon UniFest megálmodója a Hallgatók a Művészetért Egyesület, de mára már egyesületen kívüli tagokkal is bővült a csapat.

Szerda reggel tartották a Pannon UniFest többnapos rendezvény sajtótájékoztatóját. Elsőként Porga Gyula polgármester szólalt fel, aki gratulációját fejezte ki a szervezőknek, hiszen egy „az országban is egyedülálló” rendezvény lebonyolítására, megszervezésére vállalkoznak évről évre.

Felföldi Gábor, a Pannon Egyetem kulturális referense örömmel látja, hogy az egyetem jelenlegi és egykori hallgatói kellő aktivitással és tenni akarással viszonyulnak a kultúrához. Idén nem a B épület, hanem az E-kamaraterem ad otthont a fesztiválnak.

Szeles József ügyszervező elmondta: "négy éve – az első fesztivál szervezésével is – az volt a cél, hogy a fiatalok kezdeményező szerepet vállaljanak a kultúrában" József már nem a Pannon Egyetem hallgatója, így a főszervezői feladatkört az új generációnak adja át.

Deli Kitti egyetemi hallgató már főszervezői minőségben ismertette a fesztivál részleteit. A versenyszámok a hétvégén zajlanak le, míg a hétfői naptól közös eseményekkel készülnek, mint például a táncház, vagy a csütörtöki népek tánca. Kedden Turós-Máté Kinga Prométeuszról című egyszemélyes táncelőadását tekinthetik meg az érdeklődők.

Kitti hangsúlyozta, hogy bár a különböző kategóriák fellépői versenyre neveztek be, de mégsem az a lényeg, hogy egymás ellen megmérjék magukat, hanem hogy saját magukhoz képest tudjanak fejlődni a szakmai zsűri tanácsait megfogadva.

A fesztivál társrendezvénye a Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó, mely rendezvény célja: „hogy találkozási pontot hozzon létre az ország különböző régióiból érkező társulatok között, és hogy évről évre minél sokszínűbb programot kínáljon a fesztiválra érkezőknek. Az idei találkozó programjait korosztálytól függetlenül ajánljuk minden színházat szerető, az amatőr színjátszás, vagy épp a drámapedagógia iránt érdeklődő nézőnek!”.

A VESZT kísérőprogramjaként idén először az I. Dráma Műhely Napokat is megrendezéik, melynek során számos, a szakmájukban elismert művész vezet majd workshopokat, tréningeket és kerekasztalbeszélgetéseket. A találkozó programjai ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.