Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Pro Meritis díjat kapott Szente József

2018. december 19. 12:00
Pro Meritis díjat vehetett át Szente József szerdán az Idősügyi Tanács társelnökeként Veszprém város nyugdíjasaiért végzett önzetlen, példaértékű munkája elismeréseként.

Szente József a közösségteremtés, szervezés nagymestere. A szervezést, irányítást magas fokon gyakorolta munkahelyén, a Soproni Posta Igazgatóság Veszprém megyei Hírlap Hivatalának vezetőjeként, majd pedig munkája elismeréseként megbízták országos hatáskörrel a postai hírlapszolgálat logisztikai irányításával. Amikor 2003-ban nyugdíjba vonult, nyugdíjas társaiért kezdett dolgozni. Megszervezte a postások nyugdíjas klubját, amelynek ma már több mint száz tagja van. Olyan egymásra figyelő közösséget alkotnak, amelynek példáján azután egymás után alakultak az újabb klubok, melyek munkáját nagy odaadással segíti.

Így lett a Klubvezetők Fórumának elnöke, olyan vezető, aki átlátja a szám szerint már 44 klub mindennapjait, segít, információkat továbbít, és ami a legfontosabb, saját példával is mutatja, hogy a nyugdíjas éveket élni kell tevékenyen, egymásra figyelve és támaszkodva. Támogat minden közösségi megmozdulást. Végigjárt minden lépcsőfokot, mielőtt Veszprém Város Idős Ügyi Tanácsának társelnöke lett. Ez a fórum már a város összes nyugdíjasa érdekében keresi az új megoldásokat, lehetőségeket.

Felkérést kapott a Szenior Mentor Kerekasztal elnöki pozíciójának betöltésére. Ez a szervezet 25 település nyugdíjasai között fon információs hálót. Számos szakmai elismerésben, kitüntetésben részesült. Emberszeretetét, empátiáját, segítőkészségét a hitéből is meríti. Nyugdíjas éveitől kezdve tizenegy éven át az Evangélikus Egyházi Alapítvány Kuratóriumának elnöki feladatait is ellátta, része volt a veszprémi evangélikus óvoda létrehozásában is.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.