Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 9. Félix
Veszprém
19°C
2026. június 9. Félix
Veszprém
19°C

Rétvári: éves szinten 42 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak

2019. január 4. 11:58 // Forrás: mti
Idén 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, a bankszámlákra január 11-én érkezik a megemelt nyugdíj, a posta pedig január 16-án kezdi meg a kézbesítést; egy átlagos nyugdíj esetében éves szinten 42 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak.

Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára felidézte: 2010-ben, amikor a Fidesz-KDNP megkapta a kormányzás lehetőségét, azt vállalták, hogy a nyugdíjak vásárlóértékét megőrzik. Ez ambíciózus vállalás volt, mert a nyugdíjasoktól nem sokkal korábban vették el egyhavi nyugdíjukat, a nyugdíjkasszában pedig többszáz milliárd forintos hiány volt - fogalémazott.

Az államtitkár kiemelte, hogy a kormánynak sikerült tartania ígéretét, sőt ennél többet is el tudott érni. Elmondta, hogy az idén a nyugdíjasok 2,7 százalékos nyugdíjemeléssel számolhatnak. A nyugdíjemelés egy átlagos nyugdíj esetében havi 3500 forintot, éves szinten 42 ezer forintot jelent. Az intézkedés 2,5 millió nyugdíjast érint - fűzte hozzá.

Rétvári Bence közölte azt is, hogy 2010 óta 33 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, az infláció mértékét levonva pedig 10 százalék körüli vásárlóérték-növekedésről lehet beszélni, vagyis ennyivel érnek többet a nyugdíjak.

Hozzátette: olyan rendszert hoztak létre, ami biztosítja, hogy a nyugdíjasok ne járhassanak rosszul. Ha ugyanis a tervezettnél nagyobb az infláció, akkor a különbözetet utólag, visszamenőlegesen megkapják a nyugdíjasok, ha azonban az infláció alacsonyabb a tervezettnél, akkor a különbözetet megtarthatják.

Az államtitkár szólt arról is, hogy nem csak a nyugdíjemelésekkel javították az idősek helyzetét. Példaként említette, hogy 2017-ben 24 milliárd forint, tavaly pedig 41,3 milliárd forintot fizettek ki nyugdíjprémiumként. Erzsébet-utalványt 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban kaptak a nyugdíjasok, összesen 81 milliárd forint értékben, a Nők40 programban pedig 240 ezer nő vett részt. A kormány a rezsicsökkentéssel is segítette a nyugdíjasokat, az Erzsébet-programban pedig 2010 óta 260 ezer nyugdíjas tudott részt venni - tette hozzá.

Rétvári Bencét kérdezték a szombatra tervezett ellenzéki demonstrációról is. Az államtitkár azt mondta: "a bevándorláspárti ellenzék folytatja a színészkedést", ahogyan azt a parlamentben és a közterületeken tette korábban. A céljuk, ami a Soros-forgatókönyvben szerepel, hogy Magyarországot bevándorlóországgá tegyék, de mi ezt nem szeretnénk, mi ebben nem veszünk részt - fogalmazott.

vehir.hu
további cikkek
Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke politika Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke Új pártelnököt választott a Demokratikus Koalíció, miután Dobrev Klára és az elnökség az áprilisi választási kudarcot követően lemondott. Az elnöki székért a párt tapolcai jelöltje, Bakk István is versenybe szállt, végül azonban visszalépett a megmérettetéstől. tegnap 15:16 Levegőben kapta el a hídról leugrani készülő férfit rendőrség Levegőben kapta el a hídról leugrani készülő férfit Drámai körülmények között mentette meg egy 25 éves férfi életét két budapesti rendőr vasárnap kora este a Petőfi hídon. A tragédia elkerülésén szó szerint másodpercek múltak. Az egyik járőr már a levegőben kapta el a hídról leugró fiatalembert. tegnap 17:07 Üres gyárcsarnokból indultak, mára a globális logisztika ütőere lett a nemesvámosi KNAPP közélet Üres gyárcsarnokból indultak, mára a globális logisztika ütőere lett a nemesvámosi KNAPP Öt éve Nemesvámoson bezárt egy fontos nemzetközi vállalat gyára, komoly űrt hagyva maga után. Ez a bizonytalan állapot viszont csak rövid ideig uralta a település mindennapjait. Ekkor érkezett meg az osztrák KNAPP, egy papírra vetett tervvel és a megújhodás ígéretével. Mára a világ egyik vezető logisztikai vállalatának lüktető szívévé vált az itteni üzem, ahol a helyi szakemberek precizitása a globális piaci igényeket szolgálja ki. A napokban a vállalat osztrák és magyar kollégái egy nagy családként ünnepelték fennállásuk ötödik évfordulóját, felidézve a kihívásokkal teli kezdeteket és a közösen épített jövőt. tegnap 14:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.