Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 9. Félix
Veszprém
19°C
2026. június 9. Félix
Veszprém
19°C

A jó együttműködésekről szólt 2018

2019. január 8. 16:31
Állófogadással köszöntötte az újévet a Veszprém Megyei Önkormányzat kedd délután.

A jó együttműködésekről szólt az előző év - köszöntötte a megyei polgármestereket, a közigazgatási, közszolgálati és rendvédelmi szervek, valamint a társszervezetek képviselőit és a meghívott vendégeket kedd délután Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke a Megyeháza Szent István termében.

Mint mondta, a 2018-as év bebizonyította, hogy csak az elvégzett munkának van eredménye. A tavalyi év az önkormányzatok számára a TOP-os fejlesztésekről szólt. A megyei önkormányzat partnerként közel húsz projektben vett részt.

- Az együttműködések azt bizonyították, hogy jól helyt álltunk, jó kapcsolatunk volt nem csak az önkormányzatokkal, hanem a közszolgálati, és a közigazgatási szervezetekkel is. Az idei év remélhetőleg legalább ugyanilyen eredményes lesz- mondta.

Az évnyitó állófogadáson Mihályi Norbert Jeromos bencés tihanyi perjel a múlt által ránk hagyott emlékek és értékek megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet. – Ez nem csak az állam feladata, hanem közös felelősség. A jelen sokkal tartozik a múltnak, értékeink, emberi kapcsolataink, múltbéli örökségeink megőrzését pedig a jelen generációjának kell továbbadni a következő nemzedék számára - mondta.

Az újévköszöntő állófogadáson a Magyar Légierő Zenekar működött közre.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke politika Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke Új pártelnököt választott a Demokratikus Koalíció, miután Dobrev Klára és az elnökség az áprilisi választási kudarcot követően lemondott. Az elnöki székért a párt tapolcai jelöltje, Bakk István is versenybe szállt, végül azonban visszalépett a megmérettetéstől. tegnap 15:16 Levegőben kapta el a hídról leugrani készülő férfit rendőrség Levegőben kapta el a hídról leugrani készülő férfit Drámai körülmények között mentette meg egy 25 éves férfi életét két budapesti rendőr vasárnap kora este a Petőfi hídon. A tragédia elkerülésén szó szerint másodpercek múltak. Az egyik járőr már a levegőben kapta el a hídról leugró fiatalembert. tegnap 17:07 Üres gyárcsarnokból indultak, mára a globális logisztika ütőere lett a nemesvámosi KNAPP közélet Üres gyárcsarnokból indultak, mára a globális logisztika ütőere lett a nemesvámosi KNAPP Öt éve Nemesvámoson bezárt egy fontos nemzetközi vállalat gyára, komoly űrt hagyva maga után. Ez a bizonytalan állapot viszont csak rövid ideig uralta a település mindennapjait. Ekkor érkezett meg az osztrák KNAPP, egy papírra vetett tervvel és a megújhodás ígéretével. Mára a világ egyik vezető logisztikai vállalatának lüktető szívévé vált az itteni üzem, ahol a helyi szakemberek precizitása a globális piaci igényeket szolgálja ki. A napokban a vállalat osztrák és magyar kollégái egy nagy családként ünnepelték fennállásuk ötödik évfordulóját, felidézve a kihívásokkal teli kezdeteket és a közösen épített jövőt. tegnap 14:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.