Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

(Majdnem) új utcanevek Veszprémben

2019. február 1. 4:00
Három közterület nevéről döntött a Közgyűlés csütörtökön. Visszakerül a térképre egy régi elnevezés is, amiről mindenki azt hitte, hogy el sem tűnt.

Három új utcanévvel gazdagodik a térkép a Közgyűlés döntése értelmében: a Tátika utca, a Dévai Bíró Mátyás park és a Szeglethy György utca íródhat be a köztudatba – és a lakcímkártyákra.

A három közül az egyik kakukktojás: a Szeglethy utca neve ugyanis úgy változik meg, hogy valójában nem változik. Az utcát eredetileg 1911-ben nevezték el az előző évben elhunyt Szeglethy Györgyről. Szeglethy 1854-ben született Devecserben, 1884-től a vármegyénél dolgozott, 1899-től haláláig Veszprém polgármestere volt, ez idő alatt épült a balatoni vasút, a városban a postapalota, állami óvodák is létesültek. Rendezték a piacot és néhány utcát, bevezették a villanyvilágítást.*

Az utcanév változik, de a tábla maradAz utcanév változik, de a tábla marad

A nevét egészen 2003-ig viselte a színházzal szemközti, az (egyébként szintén veszprémi polgármesterről elnevezett) Óvári Ferenc utcáról nyíló utcácska. Azok, akik azóta is rendszeresen keresztüljárnak rajta, vagy esetleg otthagyják kocsijukat a Szeglethy utcai mélygarázsban, most felvonhatják a szemöldöküket: hogy-hogy 2003-ig?

Hogy pontosan hogyan történt, senki nem tudja megmondani, mindenki adminisztrációs hibára gyanakszik, de tény: 2003 óta a Szeglethy Györgyről elnevezett utcát Szeglethy József utcának hívták. Hogy 15 évig senkinek nem tűnt fel a változás, az elsősorban annak tudható be, hogy a hétköznapi beszédben és tájékozódásban az utcaneveket elsősorban csak a családnévvel használjuk – ami ugye nem változott –, hivatalosan azonban a keresztnév is része (ilyen formán hivatalosan a Kossuth utcán sem lehet végigsétálni, dal ide vagy oda).

Várakról nevezik el a Bakony-kert leendő utcáit (fotó: market.hu)Várakról nevezik el a Bakony-kert leendő utcáit (fotó: market.hu)

A nagy visszatérő mellett azonban teljesen új nevek is megjelennek a térképen. A Tátika utca a Takácskert mellett létesülő Bakony-kert lakópark része lesz. Nevét azonban nem a virágról, hanem a várról kapta: az Utcanévi Munkacsoport koncepciója, hogy az új városrészben bakonyi és Balaton-felvidéki várakról nevezik el a közterületeket, így a Tátika utca mellett a jövőben Csesznek, Csobánc, Esegvár, Hölgykő, Somlóvár, Vázsonykő vagy Zádorvár is az utcatáblákra kerülhet.

Nevet kap a kádártai parkNevet kap a kádártai park

Dévai Bíró Mátyásról Kádártán fognak parkot elnevezni: a Malomkert utca keleti oldalán, a Győri utca mellett kialakult játszóteret és sportpályát magába foglaló zöldterületet. Dévai Bíró Mátyás a reformáció első magyar úttörője volt a XVI. században.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.