Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jótékonysági gála a kórház gyermekosztálya támogatására

2019. február 27. 14:17
Kétfelvonásos jótékonysági gálával gyűjtenek pénzt a Csolnoky Ferenc Kórház gyerekosztályának egy új szívultrahang készülékre.

A jótékonysági kezdeményezés Lakatos Anita ötlete volt, aki maga is az egészségügy területén tanul: gyermekápoló szeretne lenni. Mint mondta, fontosnak érzi, hogy a gyerekek kórházi tartózkodása a lehető legkomfortosabb legyen. A gyerekeknek már pusztán az is megterhelő, hogy a szokásos környezetük helyett egy idegen helyen, idegen emberek között kell tölteniük az idejüket – fontos lenne, hogy a kicsik számára esetleg ijesztő vizsgálatokat a lehető legkevesebb kellemetlenség árán elvégezhessék.

A gyerekeknek a kórházi tartózkodás önmagában megerőltető (illusztráció)A gyerekeknek a kórházi tartózkodás önmagában megerőltető (illusztráció)

Ebből a gondolatból kiindulva kezdett bele Anita a március 16-i gála megszervezésébe. A Hangvillában rendezendő kétfelvonásos gálaestre olyan fellépőket nyert meg, mint Grecsó Zoltán, Ignácz Laura vagy épp Süle Zsolt. Az est házigazdái Pap Lívia és Gelencsér Ábel lesznek. A jótékonysági gálára három áron válthatók támogatói jegyek, a teljes bevételt a gyerekosztály támogatására fordítják.

A jótékonysági gála fellépői: Grecsó Zoltán, Ignácz Laura, Bonita Sporttánc Egyesület, FootNotes Dance Company, Victoria Art Sport Egyesület, Bach-Izsa Regina, Budai Márton, Kádár Szabolcs János, Kárpáti Barbara, Kovács Ágnes Magdolna, Lakatos Anita, Magyar János és bandája, Simonyai Lujza, Süle Zsolt, Váczi Violetta, Viszt Tünde.

Az összegyűlt pénz célba juttatásáról az Emberkék Alapítvány gondoskodik majd. A szervezetet 1995-ben hozták létre, és azóta rengeteg műszert, diagnosztikus eszközt vásárolt a Gyermekgyógyászati Centrum számára a felajánlásokból befolyt összegekből, továbbá évről évre hozzájárul a kis betegek, illetve szüleik kórházi tartózkodásuk alatti kényelmének javításához. Az alapítvány rendszeres támogatást nyújt a krónikus betegek nyári táboroztatásához, gyermekeknek szóló egészségügyi illetve életmód programok szervezéséhez, lebonyolításához.

Évente 1500 gyerek fordul meg a kórház gyerekosztályán szívprobléma gyanújával (illusztráció)Évente 1500 gyerek fordul meg a kórház gyerekosztályán szívprobléma gyanújával (illusztráció)

Ők vették azt a szívultrahang készüléket is tizenöt évvel ezelőtt, amit most – a gála bevételéből – lecserélne a gyerekosztály. Az a készülék ugyanis mára elavult, már nem gyártanak hozzá alkatrészeket, ha bármi meghibásodna rajta, gyakorlatilag lehetetlen lenne javítani – magyarázta el dr. Reiter Éva csecsemő-és gyermekkardiológus főorvos. Tőle tudjuk azt is, hogy a gyerekosztályon évente 1500 Veszprém megyei gyereket látnak el szívprobléma gyanújával. Gyermekkorban általában a veleszületett rendellenességek miatt kerülnek hozzájuk a betegek: százból egy újszülött valamilyen szívproblémával jön világra. A tudomány azonban rohamosan fejlődik: ma már milliméteres eltéréseket is észrevesznek a megfelelő műszerek segítségével – egy koraszülött esetében ez életmentő lehet.

A modern szívultrahang milliméteres eltérést is kimutat (illusztráció:Yale Medicine)A modern szívultrahang milliméteres eltérést is kimutat (illusztráció:Yale Medicine)

A modern szívultrahang készülékek, mint amilyent a gyermekosztály részére vásárolnának, nem olcsók: 15-20 millió forintba kerülnek, így minden támogatásra szükség lesz. Az ügyhöz – a támogatói jegyek vásárlása mellett – külön összeggel is hozzá lehet járulni: egyfelől a gálaesten urnában gyűjtenek további adományokat, másrészt pedig az Emberkék Alapítvány részére utalással is lehet támogatást küldeni a 10104820-63052860-00000008-as bankszámlaszámra. A jegyeket a Hangvilla jegypénztárában lehet megvásárolni 2500, 3500 és 4500 forint értékben.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. tegnap 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.