Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Időkapszulát helyeztek el a Laczkó Dezső Múzeumban

2019. március 22. 4:00
A kapszula megtalálója hű képet kaphat majd arról, hogyan újul meg a múzeum napjainkban.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Erzsébet sétányon található kiállítótér átmenetileg bezárta kapuit, hogy jövőre teljesen megszépülve, korszerűbb köntösben térjen vissza: egy EFOP pályázat keretében, közel 30 milliós minisztériumi támogatással új vizesblokkokat és ruhatárat alakítanak ki, valamint felújítják a múzeum földszintjén található közösségi tereket is.

Az átalakulásról pedig a múzeum munkatársai szerettek volna egy kis emléket is hagyni a jövő generációnak, így a ruhatár falában, a szekrények mögött csütörtökön S. dr. Perémi Ágota igazgatónő, Brányi Mária alpolgármester és Zalavári István, az átalakítást tervező i-quadrat hungária Kft. Veszprém ügyvezetője egy időkapszulát helyezett el. A kapszulában a jelen őrzőjeként az adott nap helyi vonatkozású újságjai, a dolgozói névsor, a felújítás dokumentumai, valamint egy, a múzeum filozófiájáról valló személyes hangvételű levél került.

A felújítási munkálatok ugyanakkor ezzel nem értek véget, ahogy azt Brányi Mária és Zalavári István kifejtették. Egyelőre csak az első fejezet végéhez közelítünk, majd az április 8-ai műszaki átadást követően TOP-os pályázat segítségével megkezdődik az épület energetikai korszerűsítése. A következő szakaszban kicserélik a külső nyílászárókat, külső hőszigetelést végeznek a födémeknél és felújítják a tetőszerkezetet, emellett akadálymentesítik az intézmény.

Szekrények mögött a kapszula - ilyen lesz egyébként a ruhatárSzekrények mögött a kapszula - ilyen lesz egyébként a ruhatár

Ezzel valóban a mai körülményeknek megfelelő múzeumi környezet várja a látogatókat – beleértve az Erzsébet sétányt is: a tervek szerint a Zöld város és a Modern Városok Program keretében az épület környéke is megszépül. A 116 éves intézmény felújítási munkálatai várhatóan jövő év elején fejeződnek be.

bertalanmelinda
bertalanmelinda
bertalanmelinda
Bertalan Melinda
domjanattila
domjanattila
domjanattila
Domján Attila
további cikkek
muzeumkonferencia-10
muzeumkonferencia-10
muzeumkonferencia-10
A magyar múzeumi szakma elitje gyűlt össze Veszprémben A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége idei tavaszi közgyűlését és szakmai konferenciáját május 21–22-én tartják meg Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeum szervezésében. A kétnapos eseményre több mint száz intézmény képviselője érkezett, köztük számos határon túli magyar múzeum szakembere is. 2025. május 22. 13:23
DSC03541 V k-modified
DSC03541 V k-modified
DSC03541 V k-modified
Nem hagyják elveszni Veszprém fénybe borulásának történetét A Lackó Dezső Múzeum munkatársai a Műszaki és Közlekedési Múzeum szakembereivel közösen elkezdték feldolgozni a nemrég elhunyt id. Gombor József hagyatékát. Néhány éven belül lehet, hogy új formában, de ismét láthatja a közönség Veszprém fénybe borulásának történetét. 2024. július 19. 13:01
©Pesthy Márton -IMG_9976
©Pesthy Márton -IMG_9976
©Pesthy Márton -IMG_9976
Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Nem csupán a régmúlt történeteit meséli el, komoly morális kérdéseket is felvet a Várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás, aminek hivatalos megnyitóját kedden délután tartották, most pedig már bárki szabadon látogathatja. Hogyan lehet büntetni úgy, hogy közben ne vegyük el a lehetőségét, hogy az ember visszailleszkedjen a társadalomba? Utópia mindez, vagy realitás? A választ a látogatókra bízzák miután megismerték Európa utolsó várbörtönéből kialakított múzeumot Veszprémben. 2024. április 3. 1:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.