Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tanuljuk meg elfogadni egymást!

2019. március 28. 4:00
Második alkalommal rendezi meg a Veszprémi Petőfi Színház az Érzékenyítő Fesztivált április 24–27. között – jelentette be a teátrum vezetősége szerdán.

Az országban teljesen egyedülálló kezdeményezés a tavalyi évben már óriási sikert aratott, és még a szervezőket is meglepte az a nyitottság, amivel a közönség fogadta az előadásokat, majd a beszélgetéseket, ezért is döntöttek úgy, hogy folytatják az utat a kitaposott ösvényen.

– A színházunk régóta feladatának tekinti, hogy minél teljesebben forduljunk az emberek felé és az előadásainkkal a lelkükre is hassunk. Mindannyiunknak megvan a maga keresztje, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni egy-egy találkozásnál. Tulajdonképpen erre akar rávilágítani ez a fesztivál: meg kell tanulnunk érzékenyen fordulni embertársaink felé – hangsúlyozta Oberfrank Pál igazgató.

Orlai Produkció: VénuszOrlai Produkció: Vénusz

Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, a rendezvény ötletgazdája elmondta: az empátia erejét a saját bőrükön tapasztalták meg maguk is. Néhány éve a teátrum gárdáját erősíti Gyöngyösy Dóra, a fiatal Down-szindrómás lány, akinek a jelenléte jól példázza az érzékenyítés fontosságát: bár kezdetben voltak félelmek a dolgozókban, ezek fokozatosan elszálltak, ahogy megismerték egymást.

A különböző kihívással élők helyzetét bemutató előadások szintén erre képesek: egyszerre gyógyítják az alkotót és a befogadót, így tud a színház mentálhigiénés tereppé is válni.

Szalai Kriszta: Maradjunk annyibanSzalai Kriszta: Maradjunk annyiban

A négynapos rendezvény alatt összesen három darabot láthatnak majd a nézők. Április 25-én az Orlai Produkció Vénusz című előadása érkezik, mely fanyar humorral mesél fiatalságról és öregségről két idős színész szemüvegén át, akiknek az életét teljesen felforgatja egy fiatal lány. Másnap szintén az Orlai Produkciótól jön a Heisenberg, mely ugyancsak egy különös szerelem esetét dolgozza fel, egy idős férfi és egy középkorú nő találkozását.

Szalai Kriszta összesen öt napot töltött együtt hajléktalanokkal, tapasztalatait pedig a Maradjunk annyiban című „show”-ban dolgozta fel – a közömbösen senkit nem hagyó előadás április 27-én lesz látható.

Orlai Produkció: HeisenbergOrlai Produkció: Heisenberg

A színházi produkciók mellett a teátrum idén rendhagyóbb produkciókkal is készül. 24-én Caramel koncertje nyitja meg a fesztivált, míg 26-án Tiszta érzelmek, zavaros kapcsolatok címmel Pilát Gábor beszél a párkapcsolatok dinamikájáról rendkívüli szókimondón.

Emellett kiegészítő, ingyenes programok is várják kifejezetten a fiatal közönséget: 25-én a Nemadomfel Együttes ad koncertet 16 órakor a színház előtt, majd 17:30-tól Fekete Ádám, súlyos fogyatékkal élő fiatal színész, dramaturg, rendező mesél arról, hogy ha valamiben igazán hiszünk, semmi sem jelenthet akadályt. Az utolsó napon pedig Tánckorszindróma néven két produkció érkezik még: a Tünet Együttes Burok című előadása, mely a terhességet, a szülés élményét dolgozza fel a tánc nyelvén, rögvest azután pedig Gyöngyösy Dóra ad elő egy kortárs tánc koreográfiát Caramel egyik dalára.

Nemadomfel együttesNemadomfel együttes

Természetesen minden programot követően lesznek beszélgetések Kardos Klára pszichológus vezetésével. A szakember szerint óriási szükség van ezekre a beszélgetésekre: gyakorlatilag nincs olyan ember Magyarországon, aki ne küzdene valamilyen problémával, a lelki egészség fejlesztésében pedig hatalmas lépést jelent, ha meg tudunk nyílni és elmondani azt, ami bánt minket.

Bertalan Melinda
további cikkek
Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház színház Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház Sajtótájékoztatón ismertette az ifjúságfókuszú előadásait a Veszprémi Petőfi Színház. Szó esett arról, miként lehet a színház ma élő találkozási pont, értékközvetítő tér és valódi kapaszkodó a fiatal generációk számára. Egy biztos, a színházon nem múlik, hogy mindez megvalósulhasson: most ezer forintos jeggyel várják az ifjúságot több előadásra is. 2026. január 16. 22:20 „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” kultúra „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” Színész, rendező, dalszerző – és mindenekelőtt érzékeny megfigyelője annak a világnak, amelyben élünk. Máté P. Gábor pályája az elmúlt másfél évtizedben látványosan kitágult: a színházi deszkáktól a filmvászonig, a mesedaraboktól a társadalmi valóságig, a dalszövegírástól az önálló zenei albumokig vezet az útja. Alkotói döntésekről, morális határhelyzetekről, a COVID idején született, díjnyertes kisjátékfilmjéről, a zene felszabadító erejéről és az önazonosságról is beszélgettünk vele. 2026. január 14. 12:20 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.