Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Horváth Balázs a kiszámíthatatlanságok korában volt kiszámítható és becsületes ember

2019. április 8. 18:12
Sokaknak van személyes története az Antall-kormány első belügyminiszterével. Vidám, szerethető személyiség volt, miközben az új, magyar, szabad és demokratikus köztársaság felépítéséért dolgozott. Hétfő este az „egyik legnagyobb veszprémi” emléktáblájánál mondott beszédet Ovádi Péter parlamenti képviselő.

„Azért küzdött, hogy a sokszor kifosztott és megalázott magyarságot és Magyarországot a szabadság, a nemzeti önbecsülés és a szellemi, anyagi gyarapodás állapotába emelje, s noha kemény politikai küzdelmekben edződött, belső lényében mindig megőrizte és sugározta a veszprémi táj szelídségét” – fogalmazott Kövér László 2017-ben Horváth Balázsról, a Vár utcában tartott emléktábla leleplezésekor.

Két évvel később, 2019-ben Ovádi Péter, a választókerület országgyűlési képviselője hétfő este tartott beszédében úgy emlékezett vissza a politikusra, mint aki

lefektette a fejlődő, előremutató, békés, szabad Magyarország és Veszprém alapjait.

Dr. Horváth Balázs két évtizednyi ügyvédi pályafutás után, 1988-ban alapító tagja volt a Magyar Demokrata Fórumnak, 1990 és 1993 között pártja elnökségének tagja, az 1990-ben szabadon választott első demokratikus kormány belügyminisztere. Az országgyűlési választásokon - 1990-ben majd 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban - négy alkalommal egyéni választókerületben nyerte el a választópolgárok bizalmát. Neki köszönhető, hogy a belügyminisztersége alatt a volt szocialista országok közül Magyarországon készült el elsőnek az önkormányzati törvény.

„Horváth Balázs a kiszámíthatatlanságok korában volt egy kiszámítható és becsületes ember. Magyarország akkoriban tanulta ismét a demokráciát. Tanultuk, hogy mi magunk választhatjuk meg a világnézetünknek megfelelő pártot, azt, hogy elmondhatjuk és kinyilváníthatjuk véleményünket úgy, hogy másnap nem töri ránk az ajtót az államhatalom.

Ovádi Péter hétfő este emlékezett vissza az egykori politikusraOvádi Péter hétfő este emlékezett vissza az egykori politikusra

Ma már természetesének vesszük mindezt, de a 90-es évek fordulójánál igenis szükség volt arra, hogy emberek fogják képletesen a kezünket és segítsenek ebben, mint amilyen Horváth Balázs is volt” - fogalmazott.

„Kevés olyan veszprémi ember van, akinek nincs valamilyen személyes élménye Balázzsal. Talán egy segítő jó tanács, talán egy értelmes és tartalmas vita valamilyen kérdésben, talán csak egy egyszerű baráti beszélgetés. De elvitathatatlan az, hogy Horváth Balázs igazi nagybetűs veszprémiként örökre beírta magát a város történetébe, szelleme pedig a mai napig itt van köztünk”- emlékezett vissza Ovádi, majd kiemelte, Horváth Balázs emlékét felidézve egy olyan ember képe rajzolódik ki, aki politikusként is nagybetűs ember tudott maradni. Aki

véleményét soha nem rejtette véka alá, aki meggyőződésből és nem érdekből cselekedett, őszintén, tiszta elvek mentén.

Tetteivel példát állít, hogy miként kell a mindennapokban becsületesen, megalkuvás nélkül, egymásért, a jövő nemzedékeiért dolgozni - mondta.

Ovádi Péter beszéde után Porga Gyula polgármester, a Fidesz-KDNP, társszervezetek és egykori barátok helyezték el ez emlékezés koszorúit és virágait a Vár utcában található emléktáblánál.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.