Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Emeljünk magasba minél több gyereket egyszerre!

2019. április 23. 11:29
Világrekordra készül az országgal egyetemben Veszprém: május 11-én 11 órakor a Hangvilla előtti téren várják a családokat, hogy a gyermekáldás örömének jeleként minél több gyereket emeljünk egyszerre a magasba, megdöntve a tavalyi rekordot.

Akkor összesen 3015 lurkó volt a magasban, az ötletgazdák, a Három Királyfi Három Királylány mozgalom vezetői pedig abban bíznak, idén ezt a számot is sikerül túlszárnyalni. Ez persze nem egy hivatalos Guiness rekord, sokkal inkább érzelmi. Ez az akció arról szól, hogy felhívjuk a figyelmet a gyermekvállalásra, annak szépségeire, hogy kifejezzük a szeretetünket és az örömünket a gyermekeink felé, amiért ők vannak nekünk – mondta el Héthelyi Réka, a mozgalom mentora kedden.

Héthelyi RékaHéthelyi Réka

Az országos rekordkísérlet ötlete 2018-ban, a Családok évében merült fel először – Veszprém akkor még nem vett részt benne, idén azonban a város is azon van, hogy minél többeket sikerüljön megnyerni az eseményre. Porga Gyula polgármester szerint ez evidencia, hiszen Veszprém mindig is kiemelt figyelmet fordított a családokra. Ezért is öröm látni, hogy egyre több civil szervezet foglalkozik a családokkal, valamint a Három Királyfi Három Királylány mozgalom is jelen van így a városban.

A Gizella Napok utolsó előtti napján lezajló rekordkísérlet is közös összefogás eredménye: a Családika, a Veszprémi Családsegítő Szolgálat, a Kukkantó Baráti Kör Egyesület, a FICSAK, a Családpasztorációs iroda egyaránt ott lesz a helyszínen.

Porga Gyula, Gulyás PéterPorga Gyula, Gulyás Péter

Akárcsak Gulyás Péter kézilabdázó, aki családapaként maga is részt vesz majd a gyerekek magasba emelésében, s bízik benne, a példájára minél többen tesznek így. Veszprém ezzel ismét megmutathatná, hogy ott a helye a világ élvonalában és képes valami igazán rendhagyót alkotni – fogalmazott.

Az Emeljünk magasba minél több gyereket! rekordkísérlet május 11-én 11 órától kezdődik a Hangvilla előtti téren, illetve pontban ekkor az ország mintegy további 15 településén tesznek majd még hasonlóan. Veszprémben emellett egészen délutánig várják majd a családokat programokkal. A kísérlet után rögvest a Kiskalász zenekar ad majd koncertet, játéktérrel és kézműves foglalkozásokkal készül a Kabóca Bábszínház, lehetőség lesz aszfaltrajzokkal kiszínezni a teret, találkozni a lufibohóccal vagy a veszprémi családszervezetekkel is.

A rendezvény ingyenes, viszont a kísérlet a létszám ellenőrzése miatt regisztrációhoz kötött, melyet a program előtt, 10 órától lehet majd megtenni a helyszínen, illetve előzetesen a https://www.haromkiralyfi.hu/emeldmagasba/regisztracio oldalon.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ A perinatális veszteséget, azaz egy csecsemő, vagy magzat elvesztését feldolgozó színházi darab érkezik Veszprémbe április 6-án. A lélek legmélyebb szintjeire is ható előadásnak nem csak az a célja, hogy segítsen az érintett pároknak a tragédia feldolgozásában, a környezetüknek is szolgál tabudöntögető útmutatóval. Cikkünkben a rendező, a színészek és pszichológusok és szakemberek is beszélnek a témáról. 2024. március 21. 8:42 Bölcsődével gazdagodott Csetény Bölcsődével gazdagodott Csetény A kedden átadott Tipegő Csicsergő Bölcsőde két csoportban összesen 24 kisgyerek fogadására alkalmas. 2023. november 8. 10:44 Csok Plusz néven új otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven új otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Új, az első közös otthon megvételére, nagyobb otthonba költözésre és lakásbővítésre is felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven  - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter. 2023. október 26. 8:56 Magyarországnak új szövetségese lett a családok szabadságharcában Magyarországnak új szövetségese lett a családok szabadságharcában Novák Katalin a Tesla texasi autógyárában találkozott a milliárdos vállalkozóval, Elon Muskkal. Cikkünkben bemutatjuk, hogy miről beszélgettek a találkozón. 2023. szeptember 26. 12:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.