Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

PET-mentesítené az önkormányzatot az LMP

2019. április 23. 15:02
Az önkormányzat és intézményei ne használjanak PET-palackokat! Ezt szeretné elérni előterjesztésével Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati képviselője.

A képviselő a márciusi közgyűlésen indítványozta a palackos vizek és üdítők száműzését a Városházáról. Akkor a polgármester arra kérte, hogy áprilisban térjenek vissza a témára, ekkor már egy kidolgozott előterjesztés formájában. A képviselő-testület így a csütörtöki ülésén fogja napirendre venni a témát.

Flakonos helyett csapvizet, műanyag helyett üvegpalackot!Flakonos helyett csapvizet, műanyag helyett üvegpalackot!

Gerstmár Ferenc kedden a sajtónak is bemutatta előterjesztését. Ebben arra kéri az önkormányzati intézmények vezetőit, hogy június 15-ig készítsenek tervet a palackok kivezetésére, amit január elsejéig kellene megoldani. Ezzel egyidőben a képviselő a városbanhozzáférhető ivókutak, tűzcsapra szerelt ivócsapok számának növelését, valamint a lakosság körében szemléletformáló kampányt is kezdeményez.

A kezdeményezést a múlt héten mindegyik illetékes bizottság támogatta, a döntést csütörtökön a képviselő-testület mondja ki.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.