Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fiatalok nemzetközi projektje a kulturális örökségről

2019. május 10. 4:00
Nemzetközi találkozót szerveztek május 10-én és 11-én Veszprémben, ahol a résztvevők Porga Gyula polgármesterrel és dr. Navracsics Tibor európai biztossal vitathatták meg kulturális örökségük és identitásuk kapcsolatát, a kulturális örökség megőrzésének fontosságát és az európai integrációban betöltött szerepét, valamint gyarapíthatták uniós ismereteiket.

Európa kulturális öröksége – legyen szó épített vagy szellemi örökségről, hagyományokról vagy éppen életutakról – sokszínűségéből és gazdagságából fakadóan példátlan erőforrást jelenthet napjainkban, ha megtanuljuk becsülni és használni. Az Európai Unió Európa a polgárokért program társfinanszírozásában megvalósuló, „Tárd fel európai kulturális örökségedet!” című projekt vállalása, hogy kontinensünk kulturális örökségét közelebb hozza a fiatalokhoz. A résztvevők körüljárják, mi mindent kapott ezen a téren városuk Európától és mi az, ami településük kulturájában európai szinten is jelentős.

Az időzítés nem véletlen, hiszen a Gizella-napok remek alkalmat nyújtanak a helyi kulturális örökség bemutatására a hazai és külföldi vendégek számára. Péntek délután dr. Raffay-Danyi Ágnes, a Pannon Egyetem docense tartott nyilvános előadást angolul „Kultúra és kulturális örökség, helyi kulturális értékeink” címmel, majd a projektben résztvevő veszprémi fiatalok vezetésével az érdeklődők városi sétán vehettek részt, amely a „Think Freedom” szabadtéri művészeti installáció megnyitóját is magában foglalta.

A nagyközönség szombat délelőtt a Városháza előtt is megismerkedhet a projekttel játékos kvíz és érdekes beszélgetések segítségével, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület és a Lélektér Alapítvány önkéntesei, valamint a külföldi résztvevők közreműködésével.

A projekt első nemzetközi találkozóján, Lendván a multikulturalizmus témáját dolgozták fel, majd Eisenstadtban a szellemi kulturális örökség, ezen belül Haydn zenei öröksége kapott főszerepet. A résztvevő helyi fiatalok sétákon mutatják be városukat a partnervárosokból érkező fiataloknak és döntéshozóknak, betekintést nyújtva a kevésbé ismert helyi kulturális örökségi elemekbe, majd a séták tanulságai alapján térképek is készülnek az egyes városok látnivalóiról. A találkozókról és a projekt eredményeiről a közösségi média csatornáin keresztül lehet tájékozódni, valamint egy összegző kiadvány is készül a veszprémi záró eseményre 2020 februárjában.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.