Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Új veszprémi szobrot avattak a Cholnokyn

2019. május 11. 15:51
Az Arany főkötős szobrot valójában mindenki látta már. Most a régi helyére került egy teljesen új.

Ünnepélyes keretek közt avatták fel Veszprém régi/új köztéri szobrát szombat délután az egyik Cholnoky úti körforgalomnál.

Az Arany főkötős elnevezésű szobor a Cholnoky út és az Almádi út közti körforgalomban állt a 2006-os Gizella Napok óta. És áll ma is, miután szombat délután egy teljesen újat helyeztek a régi helyére. Szintén a Gizella Napok alatt. A cserére azért volt szükség, mert ahogy látható volt, a fából készült szobor az évek alatt elkorhadt.

A három méter magas művet M. Nagy József szobrász készítette vörös tölgybőlA három méter magas művet M. Nagy József szobrász készítette vörös tölgyből

A szobor Veszprém egyik testvérvárosa, Passau jelképének számító főkötőjéről kapta nevét. Az arany főkötő egy ottani női polgári ünnepi viselet. E jellegzetes ruhadarabot generációk tagjai adják át egymásnak, vagy készítik el maguknak a XVIII. század óta a Duna menti településeken.

Az arany főkötősök látványa szorosan kapcsolódik Gizella királnyé halálának helyszínéhez, Passauhoz.

az újraavatásra veszprémi és passaui társaságok és egyesületek is eljöttekaz újraavatásra veszprémi és passaui társaságok és egyesületek is eljöttek

A szombat délutáni újraavatáson Porga Gyula polgármester köszöntötte a megjelent Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Veszprémi Német Nemzetiségi Klub, Passau testvérváros küldöttsége, a Passaui Néptánckör, a Passaui Aranyfőkötősök és a Veszprém-Passau Baráti Társaság Egyesület képviselőit.

Mint mondta, Gizella királyné életművét sokan értelmezték és megfogalmazták már, ám a legfontosabb üzenet, hogy a megjelent passaui és helyi baráti társaságok és egyesületek a mai napig velünk vannak.

-Ezt a ma élő hagyományt tovább kell adni, megőrizni, és megmutatni Európának, amelyre a 2023-as Európa Kulturális Főváros cím jó alkalmat ad. Ez a tradíció azonban csak akkor sikerülhet, ha a veszprémiekre és passauiakra is lehet számítani.

Porga Gyula köszöntötte a megjelenteketPorga Gyula köszöntötte a megjelenteket

Passau alpolgármestere, Erika Träger úgy fogalmazott, megtisztelő és kiemelkedő, hogy a korábban megrongálódott szobor helyére egy teljesen új került, melynek költségeit a német kisebbség és a veszprémi önkormányzat vállalta magára.

A szobor nem csupán egy alkotás, hanem a két város közti barátságot képviseli és nyomatékosítja

- mondta.

A passaui alpolgármester szerint megtiszteltetés, hogy Veszprémben állhat a szoborA passaui alpolgármester szerint megtiszteltetés, hogy Veszprémben állhat a szobor

A körforgalomban újra álló szobrot Csernai Balázs egyetemi lelkész áldotta meg.

Ge. Á.
Szalai Csaba
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.