Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megnyíltak a sörcsapok

2019. június 13. 8:00
Csütörtök délután hivatalosan is elkezdődött a hetedik alkalommal jelentkező Veszprémi Sörfesztivál.

Nyolc évvel ezelőtt, amikor elkészült a Püspöki Pihenő felújítása, talán még a Historia cégcsoport tulajdonosai sem sejtették, hogy a tervük, miszerint a festői környezetet élettel és egy sörfesztivállal töltsék meg, mennyire bejön majd. Márpedig bejött, hiszen a Sörfesztivál mostanra az a rendezvény lett, ami ténylegesen berobbantja a veszprémi nyarat. Idén főleg, hiszen a gyengécske tavasz után teljes erőbedobással megérkezett a kánikula, bár ebben nem biztos, hogy a szervezők keze van…

Mindenesetre ha valaki szeretne sörrel harcolni a hőség ellen, arra a História kertben bőségesen lesz lehetősége: a rendezvényen idén már 40 féle hazai és nemzetközi kézműves csapolt, illetve üveges folyékony arany közül választhatunk. Bár a kínálatban vannak örök slágerek, Szücs Balázs, a Historia cégcsoport ügyvezetője elmondta, mindig igyekeznek újítani, így 2019-ben már olyan különlegességek is várják a látogatókat, mint a Guiness, ami idén először kapható, de a sörfőzdék közül itt van a Szent András, a Paulaner, a Kill Kenny vagy a Budweiser, ízekben pedig a nagy kedvenc Historia meggysör mellett például feketeribizlis és grapefruitos is megtalálható.

A jóból persze az sem marad ki, aki kevésbé sörpárti: a 18 ételt és italt árusító pavilonban borok és koktélok is kaphatók, és természetesen alkoholmentes italok is fogyaszthatók.

A szomjoltás, a baráti koccintások mellett a koncertekért is érdemes lemenni a Historia kertbe: június 13–16. között több mint tíz zenei produkció lesz majd hallható: többek között fellép a Hollywoodoo, az Ocho Macho, a Supernem és az LGT Emlékzenekar. A szervezők pedig a legkisebbekre és a kamaszokra, a családosokra is gondoltak: őket kézműves vásár, játszóház, légvár, póni lovaglás és vidámpark várja.

A csütörtöki hivatalos megnyitón a vendégeket köszöntötte Ovádi Péter országgyűlési képviselő is, aki úgy fogalmazott, politikusként néha keresni kell a szépet a munkában. Itt azonban most erre egyáltalán nincs szükség, hiszen a VII. Veszprémi Sörfesztiválon minden adott a jó szórakozáshoz: kiváló sörök vannak, gyönyörű a helyszín és garantáltan jó lesz a hangulat is.

Az AB/CD megadta az alaphangotAz AB/CD megadta az alaphangot

Programok:

június 13. csütörtök június 14. péntek június 15. szombat június 16. vasárnap
Kapunyitás: 17 óra Kapunyitás: 16 óra Kapunyitás: 13 óra Kapunyitás: 13 óra
18:00 Hivatalos megnyitó 18.00 Hungarian Rhapsody – Queen Tribute 18.30 Kiss Tribute 16.00 Swing-Swing Együttes
18:30 AB/CD 20.00 Ocho Macho 20.30 Supernem 18.30 Fun Thomas Band
20:30 Hollywoodoo 22.00 DJ Edgár 22.00 Enikő Party 20.00 LGT emlékzenekar
Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Remek hangulatban telt a Krumpliszüreti Fesztivál Olaszfaluban Remek hangulatban telt a Krumpliszüreti Fesztivál Olaszfaluban Szombaton tartották a 21. Krumpliszüreti és Művészeti Fesztivált, amely természetesen a krumpli jegyében zajlott. 2024. szeptember 9. 15:08 Idén is sokakat vonzott a Rozmaring Fesztivál Városlődön Idén is sokakat vonzott a Rozmaring Fesztivál Városlődön Augusztus 23-25. között tizedik alkalommal rendezték meg a Rozmaring Fesztivált Városlődön. A Templom tér zsúfolásig megtelt, a hangulat kifogásolhatatlan volt, noha vasárnap még van lehetőség kilátogatni a helyszínre, hiszen a zárónap is izgalmasnak ígérkezik. 2024. augusztus 24. 22:36 Négy film, amiért idén még érdemes lesz moziba menni Négy film, amiért idén még érdemes lesz moziba menni Noha még javában tart a nyár és a napokban a strandidő is visszatér, nem lehet nem észrevenni, hogy egyre rövidülnek a nappalok, és közledik a korán sötétedős, hűvös őszi-téli időszak. A kültéri programok helyett egyre vonzóbbá válnak az olyan szórakozási lehetőségek, mint a mozi. Ránéztünk a várható premierekre, milyen filmekre lesz még érdemes idén jegyet váltani? 2024. augusztus 8. 21:34 Kinek szurkolunk, amikor a magyaroknak szurkolunk? Kinek szurkolunk, amikor a magyaroknak szurkolunk? Közeleg az olimpia, már csupán néhány nap maradt vissza a megnyitóig, és a vigyázó szemét mindenki Párizsra veti. Az itthonról történő izgalmas várakozás a sportszámok előtt, a bekészülés, a takaró és a nasi kettőse sokaknál a mai napig kiveri a biztosítékot. 2024. július 22. 21:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.