Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém is szóba került az Országgyűlésben

2019. június 20. 14:28
Javában zajlik az Országgyűlésben a 2020-as költségvetés vitája. Ovádi Péter Veszprém 1. sz. választókörzetének országgyűlési képviselője mai felszólalásaiban a térség vállalkozóinak, valamint a megyeszékhely és a környező 24 kistelepülés szemszögéből értékelte a tervezetet. A képviselők várhatóan július 12-én döntenek a jövő évi büdzséről.

A kormány június 4-én nyújtotta be hazánk jövő évi költségvetését, amelyet ezekben a hetekben vitat meg az Országgyűlés.

Ovádi Péter, a térség Fidesz-KDNP-s egyéni országgyűlési képviselője felszólalásában elmondta, hogy rendszeresen tart gazdasági fórumokat a választókörzetében, hiszen - ahogy kiemelte - ez a legjobb módja, hogy megismerjék egymás munkáját a vállalkozókkal. Kitért arra, hogy a Kormány 2010 óta a segélyalapú gazdaságot egy munkaalapú gazdasággá alakította át, a jövő évi költségvetés pedig ezt hivatott tovább erősíteni. Továbbá Veszprém szempontjából kiemelten fontos, hogy a jövő évben a központi költségvetésben 5 milliárd forintot különítenek el az Európa Kulturális Főváros 2023 cím viselésével kapcsolatos feladatok támogatására is.

Az elmúlt évek gazdaságpolitikai intézkedéseinek eredményei mára már vitathatatlanok: a gazdasági növekedés meghaladja az uniós átlagot, az államadósság évről évre folyamatosan csökken, az államháztartási hiány pedig rendre alacsonyan teljesül. Mindez pedig kedvező vállalkozói környezetet teremt a kkv-k számára - mondta el Ovádi Péter.

Budapest, 2019. június 20. Ovádi Péter, a Fidesz parlamenti képviselője felszólal a 2020-as költségvetés vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 20-án. MTI/Soós LajosBudapest, 2019. június 20. Ovádi Péter, a Fidesz parlamenti képviselője felszólal a 2020-as költségvetés vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 20-án. MTI/Soós Lajos

Az önkormányzatokat érintő felszólalásában kiemelte, hogy a választókörzetében 24 olyan település van, amelyek érintettek a Magyar Falu Programban. A költségvetés ezeken a kistelepüléseken szolgáltatás- és infrastrukturális-fejlesztéseket, többek közt útépítéseket is támogatni fog. Ezen kívül a „falusi CSOK” kedvezményeinek köszönhetően a faluban történő letelepedés ismét vonzó lesz a fiatal családoknak. Kiemelte azt is, hogy a kormány elkötelezett az önkormányzatok támogatásában, amit mi sem támaszt jobban alá, mint hogy 2011 és 2014 között 1369 milliárd forint adósságtól szabadította meg a településeket.

Úgy gondolom, hogy olyan költségvetés tervezet fekszik most előttünk, amit minden képviselőtársunk támogatni tud - zárta gondolatait Ovádi Péter.

A költségvetésről várhatóan július 12-én szavaznak az Országgyűlésben.

vehir.hu
további cikkek
Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. 2024. április 16. 11:48 Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46 Új otthonfelújítási programot indít a kormány az 1990 előtt épült lakóházak korszerűsítésére Új otthonfelújítási programot indít a kormány az 1990 előtt épült lakóházak korszerűsítésére Új otthonfelújítási programot indít a kormány 108 milliárd forint keretösszeggel az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére: egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forintos támogatás vehető igénybe, amelynek fele kamatmentes hitel, másik fele vissza nem térítendő támogatás - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján. 2024. április 5. 15:39 Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak A magyar kormány legújabb fiatalokat támogató intézkedése szeptember 1-től lépérvénybe. 2024. március 14. 12:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.