Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Durmics Zsuzsanna vehette át a Véghely-díjat

2019. július 1. 12:00
A köztisztviselők városi díját a köztisztviselők napján adták át.

Durmics Zsuzsanna Veszprémben a Vetési Albert Gimnáziumban érettségizett, majd 1999-ben szerzett diplomát a Janus Pannonius Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karán építészmérnökként és építész szakos mérnöktanárként. 2015-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán okleveles építőmérnökként diplomázott.

Pályája elején műszaki előkészítőként dolgozott. 2001-ben került Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához, ahol kezdetben építéshatósági ügyintézőként tevékenykedett, majd 2012-től a Veszprémi Csoport csoportvezetője lett. 2016. március 1. óta a Városépítészeti Iroda vezetője.

Durmics Zsuzsanna az általa betöltött munkakörben - akár ügyintézőként, akár vezetőként - feladatait a legmagasabb szintű szakmai igényességgel és köztisztviselői elhivatottsággal végzi. Az építéshatósági tevékenységben lehetőséget lát arra, hogy a város méltán híres természeti és építészeti örökségének megőrzésében és gazdagításában részt vegyen, együttműködve a településrendezési-, fejlesztési, városüzemeltetési feladatokat ellátó hivatali szervezeti egységekkel. Fontosnak tartja, hogy az általa irányított irodához forduló ügyfelek az anyagi- és eljárási szabályok betartása mellett, a tisztességes eljáráshoz való jog érvényre jutásával, gyors és hatékony hatósági eljárás lefolytatásával találkozzanak.

Mind a hivatali feladatellátás során megnyilvánuló szakmai elkötelezettsége, szorgalma, mind humánus életszemlélete követendő példát állít a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői elé.

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.