Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken sajtótájékoztatón, a Győr-Moson-Sopron megyei Bősárkánybanelmondta, hogy önkormányzati tulajdonú utak felújítására 8 milliárd forint áll rendelkezésre az ötezer lélekszám alatti települések számára. Járdák és polgármesteri hivatalok felújítására 2-2 milliárd forint, falu- és tanyagondnoki szolgálat támogatására pedig 4 milliárd forint.
Emlékeztetett arra, hogy eddig összesen 14 pályázati kiírás jelent meg a programban mintegy 49 milliárd forintos keretösszeggel. A 14 felhívásból négy járt le.