2019. november 18. // Jenő névnap

Tűz van a királyszentistváni szeméttelepen

Hatalmas füst lepte el a veszprémi horizontot a királyszentisváni szeméttelepen keletkezett tűz miatt. A helyszínre négy állomásról érkeztek tűzoltók oltani. Megkerestük az illetékest, aki tájékoztatta portálunkat a jelenleg rendelkezésre álló információkról.

Mintegy négy méter magasan, hatvan méter hosszan ég a kommunális hulladék egy szeméttelepen, Királyszentistván külterületén. Balatonfűzfőről, Veszprémből érkeztek hivatásos tűzoltók, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett négy vízsugárral oltják a lángokat. A helyszínre tartanak a pétfürdői és a siófoki hivatásos tűzoltók, valamint a katasztrófavédelmi mobil labor is - áll a Katasztrófavédelem közleményében.

Portálunk megkereste Czaun Jánost, az Észak–Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás elnökét, aki elmondta, hogy szombat délután 3 óra körül keletkezett a tűz, amit a kollégák azonnal észleltek és egyből riasztották a katasztrófavédelmet.

A telepen másodnyersanyag gyulladt ki, főleg műanyag bálák égnek, amelynek füstje ilyen jellegzetesen sötét színű, messziről is látható.

Veszprémből is jól látszik a füstVeszprémből is jól látszik a füst

Czaun elmondta, hogy épületek nincsenek veszélyben, valamint személyi sérülés sem történt, továbbá hozzátette, hogy élő biztosításuk is van.

Hozzátette, hogy a helyszínre érkező katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan mérik a levegőt, jelenlegi információja szerint nem került veszélyes szennyezőanyag a levegőbe, amennyiben mégis ilyet mérnek, azonnal tájékoztatják a lakosságot és megteszik a szükséges intézkedéseket.

A tűz oltása folyamatos, a tűzvíz-tároló kapacítása elegendő az oltási munkálatokhoz.

Jelenlegi információi szerint a nagy hőségben öngyulladás okozta a tüzet, de erre a tűzvizsgálati jegyzőkönyv fog konkrét választ adni.

Frissítve 19:30

Czaun Jánostól megtudtuk, a katasztrófavédelmi mobil labor mérési alapján biztos, hogy nem került veszélyes anyag a levegőbe. A labor munkatársak Királyszentistvánon, Sólyon, Hajmáskéren és Öskün is végeztek méréseket. A 10-12 ezer köbméteren égő bálázott háztartási hulladék oltása ugyanakkor még több napig eltarthat, emiatt a következő napokban még észlelhető némi füst az égen.

Frissítve vasárnap 13:00

A lángok oltása továbbra is zajlik, a veszprémi, a pétfürdői, a siófoki, a székesfehérvári, a pápai, az ajkai és a balatonfűzfői hivatásos tűzoltók közös erővel, több oldalról támadva, öt vízsugárral dolgoznak. A munkálatokat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja. A katasztrófavédelmi mobil labor folyamatos méréseket végez a környező településeken, a mérések sehol nem mutatták ki veszélyes anyag jelenlétét - írja legfrissebb közleményében a Katasztrófavédelem.

vehir.hu
2019. november 18. // Jenő névnap