Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Nem csak a húszéveseké volt a világ

2019. augusztus 23. 16:22
Második alkalommal rendezték meg a Szenior Találkozót, idén az apró bakonyi faluban, Kislődön. A környék nyugdíjas klubjaiból ötszáznál is több szépkorú vett részt a jó hangulatú rendezvényen, ahol ismét bebizonyították, hogy a nyugdíjasként is lehet aktívan szórakozni.

A tavalyi sikeres herendi rendezvény után, a hagyományteremtés útját folytatva idén Kislődön találkoztak a veszprémi és környékbeli nyugdíjas klubok tagjai. Péntek délelőtt közel 700 időskorú érkezett meg az apró faluba, látványosan felpezsdítve annak közösségi életét.

A megjelenteket Ovádi Péter országgyűlési képviselő köszöntötte, aki kiemelte, hogy térségünk értékeinek ápolása és fejlesztése mellett ugyanolyan fontos, hogy az itt élők egymással is megosszák élményeiket, ismerkedjenek, az idősek pedig átadják a tapasztalataikat a fiatalabb generációnak. Beszédében megköszönte a szervező Szenior Mentor Kerekasztal tagjainak a fáradhatatlan munkáját, valamint külön kiemelte Somogyi Anna, Kislőd polgármesterének aktivitását és segítőkészségét a sikeres rendezvény lebonyolításában.

A program a Szenior sikerdíjak átadásával folytatódott. A díj azokat a szépkorúakat hivatott elismerni, akik életük során sokat tettek a közösségükért, valamint az adott kor kihívásaira mindig jól és helyesen válaszoltak.

Az idei Szenior sikerdíjak díjazottjai Jáger János és Unferdorfer József voltak.

Jáger János az újrakezdés nagymestere, mindig megtalálta azokat a feladatokat, amelyekre az adott korszak lehetőséget adott és amire kereslet volt. Iparos családból érkezett, Esztergomban érettségizett, majd a veszprémi Vegyipari Egyetemen szerzett mérnöki diplomát. A nyolcvanas években saját ruházatgyártó céget alapított, majd tett sikeressé a rendszerváltás után is. Ezt követően az építőiparban tevékenykedett, mielőtt 2009-ben megnyitotta a kislődi Sobri Jóska Élményparkot. Ma már a nyugdíj mellett gyermekeivel együtt üzemeleteti a kalandparkot. Jáger János nem csak sikeres vállalkozó, hanem segítőkész, nagylelkű ember is, aki számos jótékony kezdeményezés felkarolója, segítője.

Jáger János és Unferdorfer József Szenior sikerdíjazottakJáger János és Unferdorfer József Szenior sikerdíjazottak

Unferdorfer József életútja is igazolja a régi bölcsességet, miszerint „aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet”. Sikeres vállalkozásához is a virágok terelték. Ő maga géplakatosként kezdte, majd a vasútnál is dolgozott. A növények iránti szeretete először csak hobbiként volt jelen életében, de ismerősei unszolására egyre nagyobb mennyiségben kezdte nevelni a virágpalántákat, valamint paradicsomot és paprikát is termesztett. 1990-től működik az Unfi Kertészet őstermelői formában, családi vállalkozásként. Unferdorfer József vásárlóinak rendszeresen ad növényápolási tanácsokat, de tudását szívesen osztja meg szélesebb körben is.

A díjátadó után a nyugdíjasok himnuszával kezdetét vette az egész napos szórakozás, ahol környékbeli ének- és tánccsoportok előadása mellett táncmulatsággal és vidám beszélgetésekkel, ismerkedéssel folytatódott a nap további része.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.